Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tavaly két nagy lépést tett az acélipar a légszennyező működése visszafogása érdekében, de az, ahogyan most még egyet lép előre a német RWE és az ArcelorMittal, az tényleg nem volt benne a pakliban.

Tavaly februárban írtunk róla, hogy miután az energiaszektorban a szénmentesítési menetrendeket - legalábbi az EU-ban - nagyrészt sínre tették a politikusok és a kormányok, máris kijelölődött a következő olyan nagy szennyező ágazat, ahol a szenet belátható időn belül ki kell vonni - és valamivel be kell helyettesíteni. A vas-, és acélipar került a célkeresztbe annak köszönhetően, hogy kiszámolták: a globális szén-dioxid-szennyezés akár 8 százalékkal is visszafogható, ha a koksz és egyéb szenek égetése kiváltható - és a Thyssenkruppnál kis is ókumlálták, hogyan is kéne mindezt.

A HydrOxy Hub Walsum projekt lényege az, hogy , hogy a Thyssenkrupp Steel Europe és a Steag közösen építenek egy 500 megawattos (MW), elektrolízisen alapuló hidrogénüzemet, és 2025-től ez az üzemanyag segít majd be egyre nagyobb mértékben "a szén elleni harcba”.

A németek azonban csak rövid ideig gondolhatták magukat az egyedüli pionírnak, mivel alig két hónappal később beléptek a képbe a svédek, majd a tavaly augusztusban a világ legnagyobb acélgyártója, a a főként szalagcélokat, acéllemezeket, melegen és hidegen hengerelt acélokat, illetve acélhuzalokat gyártó China Baowu Steel Group (Baowu) bejelentette, hogy a szériagyártás beindítására készül az alacsony szén-dioxid-kibocsátással gyártható acél 400 köbméteres próbaüzemű kohójában. A kínaiak első lépésben 30 százaléknál nagyobb arányban csökkentik a vas és acél előállítása során eddig keletkező szén-dioxid mennyiséget azáltal, hogy a szén egy részét hidrogénre váltják.

A most bejelentett szándéknyilatkozat aláírás mégis leginkább arra utal, hogy a német cégek komolyan gondolják: vissza kell venniük a kezdeményezést e területen. 

Az RWE és az ArcelorMittal közötti kézfogó ugyanis ennek az egész folyamatnak egy eddig nem próbált, új elemével kísérletezik. Azzal, hogy tengeri szélerőmű parkokat akarnak telepíteni és üzemeltetni, hogy azok hidrogént előállító rendszereket hajtsanak meg az áramukkal - s a zöldhidrogént pedig az acélgyártás szén-dioxid-mentesítéséhez hasznosítanak.

Át kell építeni a gyárat

Az alacsony kibocsátású acél újabb célkeresztbe tételéről a REVE írt részletes beszámolót azzal, hogy a partnerség a zöldacél felé közeledés mellett arra is fókuszál, hogy a hidrogént az acélgyártó németországi telephelyein (vagy annak közelében) is állítsák elő.

Az ArcelorMittalnak ez legalább a brémai, a hamburgi, az eisenhüttenstadti és a duisburgi gyártóüzemeinek újragondolását és átépítését jelentheti, mivel a cégnek a szén-dioxid-mentesítéséhez hidrogénre - ahhoz pedig nagy mennyiségű megújuló energiára van szüksége. A szövetségesül hívott RWE-vel most az északi-tengeri szélerőmű parkok pályázatain való közös részvételek lehetőségeit vizsgálják meg. De a két nagyvállalat a zöldhidrogén fejlesztésén is együtt dolgozna, közösen keresve azokat a területeket, ahol elektrolizáló üzemek építhetők.

[Megjegyzés: korábban azt is részletesen megírtuk, hogy a kérdéskörre adható válasz miért nem tartalmazza a kék-, és a szürkehidrogént , de hogy a ma ismert “színskála” ezügyben teljes legyen, az aranyhidrogént is megemlítjük - igaz, utóbbi Ausztrália “kreálmánya".]

Az ArcelorMittal éghajlat-politikai céljai között szerepel, hogy Európában az évtized végéig 35 százalékkal csökkentik a szén-dioxid-kibocsátásukat, amelyet 2050-ig - az egész csoportra kiterjedően - a szén-dioxid-semlegességig skáláznak majd fel. Ennek a folyamatnak az is része, hogy a földgázt is fokozatosan zöldhidrogénre cserélik. 

Az RWE 2040-re akar karbon-semlegessé válni, és a most között egyezség kapcsán már azt is kitalálták, hogy elkezdik vizsgálni azt a kölcsönösen előnyös lehetőséget is, hogy az ArcelorMittal által gyártandó zöldacél hol, milyen mértékben épülhet. majd be az RWE villamos energia rendszerében üzemelő gépek alkatrészeiként. Cserébe a tengeri szélerőmű parkok és elektrolizáló berendezések építését, telepítését és hosszú távra szóló üzemeltetését kínálták fel.