Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Viber nagyobb hangsúlyt helyez a kelet-közép-európai (KKE) régióra - ami azt jelenti, hogy Magyarország is azok között az országok között van, amelyek a vállalatnál kiemeltebb figyelmet kap, mint a régió egyik innovációs központja. Ez nem olyan meglepő, ha arra gondolunk, hogy a Vibernek nagyon erős a pozíciója a térségben.

Magyarország nagyon fontos a számunkra - mondta Djamel Agaoua, a Viber globális szervezetének most kinevezett vezérigazgatója a Napi.hu-nak. Ez azért van, mert a Viber relatív piaci részesedése meglehetősen magas, a vállalat pozíciója pedig nagyon erős és a Viber szolgáltatásai nagyon népszerűek Magyarországon - fogalmazott Agaoua. Az új vezérigazgató emellett ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy mindez több más országra is igaz a régióban - ilyen például Szerbia, Bulgária vagy Oroszország.

Agaoua szerint a Vibernek nagyon jó a lefedettsége a régióban, amin azt érti, hogy a lakosság körében relatíve magas a Vibert használók aránya. Ezt mutatja a SimilarWeb által végzett, a világ 187 országát vizsgáló kutatás is, mely szerint Kelet-Európában a Viber nagyon népszerű, a régió több országában - köztük Magyarországon - a leginkább használt applikációk között van.

A Viber által nyújtott szolgáltatásokról beszélve az új vezérigazgató lapunknak megjegyezte, hogy e kérdésben a vállalatnál nem egyes országokban, hanem régióban gondolkodnak. A Viber egy globális cég, ezért a prioritás is az, hogy több országban is alkalmazható szolgáltatásokat hozzunk létre - mondta Agaoua, aki erre példaként a Nyilvános Fiókot (Public Account) említette, amelyet tavaly novemberben indított el a vállalat Magyarországon.

Matricák, botok és Nyilvános Fiókok

A Nyilvános Fiók lehetővé teszi azok tulajdonosainak, hogy az adott vállalat igényeire szabott élményt biztosítsanak az ügyfeleiknek. A fiók tulajdonosai például készíthetnek matricacsomagokat, amelyekkel az adott platformon erősíthetik az ügyfelek márkáik iránti elköteleződését, a fogyasztói interakciót. Amikor a felhasználók letöltik ezeket a matricacsomagokat, azzal az adott Nyilvános Fiók követőivé is válhatnak, lehetőséget biztosítva ezzel az fiók tulajdonosának, hogy (meglévő vagy potenciális) ügyfeleivel, vásárlóival hatékonyabban és célzottabban kommunikáljon.

Ez a megoldás rengeteg más funkció használatára is lehetőséget ad. Ilyenek például az automatizált botok, amelyek körét a Viber a jövőben még tovább kíván bővíteni - mondta Agaoua. A Nyilvános fiók jellemző használói Agaoua szerint elsősorban az olyan nagy cégek, mint a Coca-Cola vagy a L'Oréal (vagy Magyarországon a Sziget, az Index, a Telenor). Az alkalmazás azonban akár celebek számára is nagyon hasznos lehet az önmarketingben.

Az adatvédelem kiemelten fontos

Az olyan szolgáltatások esetében, mint amilyen a Viber szolgáltatása, az adatvédelem és a személyes adatok védelme kritikus tényező. A Viber számára a biztonság az egyik legfontosabb kérdés, egyike a top prioritásoknak.

"Azt szeretnénk, ha a felhasználók biztonságosan kapcsolódhatnának össze és kommunikálhatnának" - hangsúlyozta Agaoua, aki azt is kiemelte, hogy mindezzel együtt a Viber az adatvédelmi szabályokat is betartja. Vagyis, ha egy bírósági végzés révén a kormányzati szervek hozzá szeretnének férni a felhasználók adataihoz, a vállalat a rendelkezésükre tudja bocsátani, de az üzenetek tartalmát nem, miután szerverein csak úgynevezett CDR (call details records) típusú adatokat tárol.

Ez azt jelenti, hogy - a Viberhez eljuttatott bírósági végzés esetén, összhangban a vállalat adatvédelmi irányelveivel - a Viber csak az üzenetek/hívások idejét és a telefonszámokat tudja kiadni, semmi többet. A Viber ugyanis végpontok közötti (end-to-end) titkosítást használ, azaz az applikáción keresztül folyó kommunikáció - magán- és csoportos üzenetek, hang- és videóhívások valamint a videók és fényképek küldése - titkosított. Csak a végponti felhasználók (az üzenet küldők illetve fogadók) eszközei tudják az üzenetek kódolását feloldani, harmadik fél - például a szolgáltató - nem. A Viber által gyűjtött adatok pedig anonimok.

Mit hoz a jövő?

A jövő trendjeiről beszélve Agaoua a Napi.hu-nak elmondta: az emberek már most sokkal inkább üzeneteken keresztül kommunikálnak, mint felhívják egymást. Az új vezérigazgató úgy véli, a következő 5-10 évben ez a trend várhatóan nem változik, a fő kommunikációs platform továbbra is az üzenetküldés marad, csak várhatóan több videótartalommal és kevesebb szöveges tartalommal.

Mit lehet tudni az új vezérről?

Djamel Agaoua a technológiai vállalkozói, cégvezetői múlttal rendelkezik, korábban Európában és a Szilícium-völgyben tevékenykedett. A Viber élén Agaoua az innovációért, fejlesztésekért, új globális kapcsolatok kiépítéséért, illetve a globális felhasználói kör növeléséért felel. A francia szakember több éves, Szilícium-völgyben szerzett tapasztalatot hozott magával, korábban pedig a sikeres globális mobil reklámtechnológiai vállalat, a MobPartner vezérigazgatója volt, amelyet 2015-ben vásárolt fel a Cheetah Mobile. Agauoa a MobPartner vezérigazgatójaként, illetve az anyavállalat, a Cheetah Mobile globális értékesítési senior alelnökeként dolgozott.

Korábban társalapítóként vett részt az AchatPro indulásában, amely egy SaaS (szolgáltatott szoftver) beszerzési vállalat, amelyet 2008-ig, a Hubwoo általi felvásárlásig irányított is. Vezérigazgatóként vett részt a B-Process e-számlázási platform működésében, ezt az Ariba vásárolta fel 2011-ben.