Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Gorenje, amely az egyik legnagyobb, exportra termelő szlovén cég, tavaly jelezte, hogy stratégiai partnert keres.

A vállalat szerdán azt közölte, hogy hárman adtak be vételi ajánlatot, és a kínai vállalaté volt a legmagasabb.

A ljubljanai értéktőzsde zárása után a szlovén cég bejelentette, hogy a Hisense ajánlata mintegy 293 millió euróra értékelte a Gorenjét.

A Hisense által felajánlott vételi ár mellett a kínai cég jelezte, hogy a Gorenje legalább 50 százalékát akarja megszerezni.

A ljubljanai értéktőzsdén a Gorenje árfolyama 6,6 százalékos emelkedéssel, 6,80 eurón zárt. Ezután jelentették be a Hisense vételi ajánlatát.

A Gorenje kedden azt közölte, hogy hárman adtak be vételi ajánlatot, de nem hozta nyilvánosságra egyikük nevét sem. Szlovén lapértesülések szerint azonban a másik két ajánlattevő is kínai cég volt, a Haier és a Hefei Meiling - írta az MTI.

A Gorenje tavalyi profitja 84 százalékkal zuhant a költségek növekedése és az éleződő verseny miatt.

A Gorenje legnagyobb részvényesei között van a 11,8 százalékos hányaddal rendelkező Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) és a japán Panasonic, amelynek 10,7 százalékos a tulajdonrésze.

Jó és rossz hírek a mikrohullámú sütőkről - ezt a cikket olvasta már?

A kép forrása: Reuters.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!