Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Kína eddigi legnagyobb részvénykibocsátását bonyolították le a napokban, a Jangcei Erőmű részvényeiből összesen 1,2 milliárd dollár értékben jegyezhettek az érdeklődők. Az új kínai erőmű a nemzetközileg sokat vitatott Három Szurdok Gát része, mely Kína áramszükségletének 10 százalékát adja. Az egész gát projekt 25 milliárd dollárba került, egy millió ember kitelepítésével járt, s több millió hektár szzántóföldet öntött el a víz. A gát méreteiben is gigantikus: 300 méter magas, tározója pedig magyarországnyi hosszú: 584 km. Az erőmű 2009-ben lesz teljesen kész, akkor 80 milliárd kilowattnyi energiát termel évente, első generátora (a 26-ból) júlisusban kezte meg működését. A részvényeket a keddi kereskedésen 6,26 jüanért adták-vették, szemben a kibocsátáskori 4,3 jüannal. A viszontkereskedők több mint hetvenszer annyi erőmű papírt jegyeztek, mint amennyit kibocsátottak, az intézményi befektetőkről érdeklődéséről azonban nincs adat, akiknek a jegyezhető papírok 45 százalékát ajánlották fel - írja a BBC Online.