A vizsgálatokban összesen 4500 gyerek vesz majd részt, a tesztek több mint 90 helyszínen, így az Egyesült Államokban, Finnországban, Lengyelországban és Spanyolországban is zajlanak – írta a Reuters nyomán a Forbes.hu.

A vizsgálatok keretében a z 5-11 évesek tagjai a normál felnőtt adag harmadát, azaz kétszer 10 mikrogrammot, míg a hat hónap és 5 év közöttiek kétszer három 3 mikrogramm dózist kapnak.

A cég már korábban azt nyilatkozta, hogy amennyiben a tesztek sikerrel záródnak, Amerikában már szeptemberben benyújtanák az engedélyezési kérelmet a 2-11 év közöttiek oltására. A 6 hónapos és 2 éves korosztály eredményeit október-november környékére várják.