Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Ryanair a decemberrel zárt harmadik pénzügyi negyedévében 320,8 millió euró, részvényenként 0,2849 euró veszteséget szenvedett el, szemben az egy évvel korábbi 87,8 millió eurós, részvényenként 0,0784 nettó nyereséggel.

December végén a légitársaság 3,5 milliárd euró forgóeszköz állománnyal rendelkezett a szeptember végi 4,5 milliárd euróval szemben.

A légitársaság bevétele 82 százalékkal 341,2 millió euróra csökkent az egy évvel korábbihoz képest a harmadik pénzügyi negyedévben, miközben utasforgalma 78 százalékkal 8,1 millióra esett vissza.

Összehasonlításképpen az október-decemberi negyedévben az easyJet bevétele 88 százalékkal, a WizzAir bevétele pedig 77 százalékkal csökkent.

Az idén márciussal záró 2020/2021-es pénzügyi évére a Ryanair 850-950 millió euró veszteségre számít, mintegy az ötszörösére a 2009-ben elkönyvelt eddigi rekordveszteségének. Utasforgalma 26-30 millió lehet a márciussal záró pénzügyi évben, szemben az előző pénzügyi évben szállított 149 millióval. Az idén áprilissal kezdődő pénzügyi évében pedig 80-120 millió utas szállítására számít a társaság.

Michael O'Leary alapító-vezérigazgató a harmadik negyedévi eredmény bemutatása alkalmából az ír RTE csatornának adott interjúban elmondta, hogy a cég "a legnehezebb időszakát éli a 35 éves történetében" - derül ki az MTI szemléjéből.

Mindazonáltal a tömeges oltások megkezdésének köszönhetően a vezérigazgató "drámai javulásra" számít a nyári hónapoktól kezdve. A forgalom a július-szeptemberi negyedévben, a cég második pénzügyi negyedévében lendülhet fel, az október-márciusi fél évben pedig elérheti a válság előtti átlagos forgalom 70-90 százalékát. Az április-júniusi negyedévben a "normális" forgalom 20-25 százalékára, július-szeptemberben pedig 50-70 százalékára számít a légitársaság.