A cseh hatóságok már korábban leállították a légi kapcsolatokat Prága és Kína között. Az állampolgároknak pedig már korábban azt javasolták, hogy ne utazzanak a járvány sújtotta országokba, régiókba.

Csehországban eddig három koronavírusos beteget találtak az orvosi vizsgálatok során, mindhárom személy az előző napokban Észak-Olaszországban járt. A betegeket a prágai Na Bulovce kórházban kezelik és nincsenek életveszélyben - erősítette meg hétfőn Adam Vojtech egészségügyi miniszter, kérdésre válaszolva.

A sajtóértekezleten hangsúlyozták, hogy a cseh határok nincsenek lezárva, s a jelenlegi biztonsági intézkedéseket a hatóságok megfelelőnek tartják.

Országszerte több mint 300 koronavírus-gyanús esetet vizsgáltak már meg a cseh orvosok, de eddig a vizsgálatok három kivétellel negatív eredményt hoztak.

A nemzetbiztonsági tanács ugyanakkor arról is döntött, hogy zárt ajtók mögött, nézők nélkül tartják meg a hét második felében a dél-morvaországi Nové Mesto na Morave városban megrendezendő biatlon világbajnokságot. A rendezvényre eredetileg több tízezer külföldi nézőt vártak, egyebek között Olaszországból is.