Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A rendőrség indoklása szerint azért döntöttek Wolfgang Kulterer és egy másik, egyelőre meg nem nevezett személy letartóztatása mellett, mert fennáll a szökés, a tények meghamisításának, illetve további bűncselekmények elkövetésének a veszélye. Kulterert egyebek mellett hivatali hatalommal való visszaéléssel, a rábízott vagyon hűtlen kezelésével gyanúsítják. Az egykori bankár letartóztatásával és a házkutatásokkal új fejezet nyílt a HGAA szövevényes történetében, ami összefüggésben áll Jörg Haiderrel, az autóbalesetben két éve meghalt volt karintiai tartományi elöljáróval, a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt elnökével is. Kulterer vezetése alatt a Hypo mérlegfőösszege az 1992. évi 1,9 milliárd euróról 30 milliárd euróra nőtt 2006-ra, amikor a pénzügyi felügyelet nyomására le kellett köszönnie hivatalából mérlegadatok meghamisítása miatt. Kulterer egy másik társával együtt 2008-ban - amikor már nem volt pozícióban a banknál - beismerte a mérleghamisításban való bűnösségét, amiért 140 ezer euró pénzbírságra ítélték. A nem teljesítő délkelet-európai hitelek és elhibázott befektetési döntések miatt végveszélybe került HGAA államosításáról tavaly decemberben döntött az osztrák kormány. Az államosításig a HGAA fő tulajdonosa a Bayerische Landesbank (Bayern LB) bajor tartományi bank - a magyar MKB bank tulajdonosa - volt 67,1 százalékos részesedéssel. A HGAA 2007-ben került a német bank tulajdonába. A vizsgálat arra is kiterjed, hogy mennyire volt megalapozott az az összeg - 1,62 milliárd euró - amennyiért eladták a HGAA részvénycsomagját a Bayern LB-nek.