Beyer szerint a cég most szembesül a megrendelések csökkenésével. Ennek elsősorban az az oka, hogy az autógyárak sorra jelentik be termelésük szüneteltetését, s ez a Bosch-t, mint a világ legnagyobb autóipari beszállítóját is érzékenyen érinti - idézi az MTI. Thomas E. Beyer elmondta, hogy a csoport többi gyárában átszervezésekkel oldják meg azt, hogy csökkent kapacitásainak kihasználtsága: így például a miskolci elektromos kéziszerszám gyárakba is át tudja csoportosítani azokat az alkalmazottakat, akiknek kevesebb tennivalójuk lett a közelmúltban. A Bosch-nak Magyarországon több mint 7500 alkalmazottja van, és 13 társaságot működtet az országban. A csoport Magyarországon főként autóipari alkatrészeket, kéziszerszámokat gyárt, a termékek döntő többségét exportálja, tavaly a kivitel értéke 1,157 milliárd euróra nőtt a 2006. évi 950 millió euróról.