A cégnél még soha nem függesztették fel ilyen hosszú időre a gyártást. Tavasszal még szombaton is termeltek, annyi volt a megrendelés, a januári újraindulás után azonban csak heti négy napot dolgoznak majd a munkások - számolt be a Kossuth Rádió.

A részvénytársaság három csehországi gyárában a munka január 13-án indul meg újra. A Skoda gyakorlatilag október óta már több ízben is leállította néhány napra a munkát. Jaroslav Povsík, a cég szakszervezeti vezetője szerint nem kizárt, hogy a következő időszakban újabb leállásokra kell számítani - írta az MTI-Eco.

Ahogy arról a Napi Gazdaság is beszámolt, a Skoda az elmúlt hetekben felmondta a szerződést a külföldi munkavállalókkal, akiket közvetítő cégeken keresztül alkalmazott. Mintegy 1500 lengyel, szlovák, ukrán munkás már távozott a gyárból, s további mintegy 2500 szerződése a jövő év első heteiben jár le. A hazai, tehát a törzsalkalmazottaktól a cég egyelőre nem kíván megválni. Számuk a jövő évben csak mintegy három százalékkal csökken. Többnyire nyugdíjaztatásról van szó - mondta újságíróknak Jaroslav Cerny, a Skoda szóvivője.

A Skoda az idén több mint 700 ezer gépkocsi gyártásával számolt, a tavalyi 630 ezer ellenében. Tavaly - 2006-hoz viszonyítva - 14,5 százalékkal több Skoda kelt el a piacon. Az idén a cég maximálisan 7 százalékos növekedéssel számol.