Néhány nap alatt két helyet lépett előre az amerikai Elon Musk, a villanyautókat gyártó Tesla vezére a Bloomberg Billionaires Index milliárdoslistáján - tudósított a Guardian. Előbb Mark Zuckerberget szorította le a harmadik helyről - aki azóta mára csak negyedik -, majd Bill Gatest a másodikról. A 49 éves vállalkozó vagyonát a Bloomberg 127,9 milliárd dollárra teszi, ami a magyar GDP nagyságrendjébe illó összeg.

Musk vagyongyarapodásának nagy része 2020-ra esik, az év eleje óta - amikor a 35. helyen állt - 100 milliárd dollárral lett gazdagabb. Ez a Teslának köszönheti, amelynek részvényára szárnyal. A nyilvánosságot kedvelő milliárdos - aki a Mars-utazás lehetősével eteti kiterjedt rajongótáborát - vagyonának háromnegyede ennek a cégnek a részvényeiben fekszik. Jelenleg a Tesla a legnagyobb piaci értékű autógyártó annak ellenére, hogy idén félmillió autó eladását tervezi, míg például a Toyota 10 millió körüli mennyiséget fog értékesíteni.

Gates, a Microsoft társalapítója sokáig a világ leggazdagabb embere volt, aztán 2017-ben megelőzte őt Jeff Bezos, az Amazon alapítója. Gatesnek sokkal több pénz lehetne a szütyőjében, ha nem költene rengeteget jótékonysági célra. Főként a Bill és Melinda Gates Foundationon keresztül például több mint 50 milliárd dollárt adtak a betegségek és a szegénység elleni küzdelemre.

A pandémia ellenére, amely vállalati csődökhöz és a munkanélküliség megugrásához vezetett, a gazdagoknak jól megy a soruk. A Bloomberg 500 milliárdos sorsát nyomon követő indexe január óta 1,3 ezer milliárd dollárral emelkedett, azaz együttesen ennyivel lettek gazdagabbak a szupergazdagok.