Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az angol diszkont légitársaság honlapján pénteken közölt eredménykimutatás szerint a bevételek 2,4 százalékkal 2,4 milliárd fontra emelkedtek, ugyanakkor a költségszint a 14 százalékkal megugró kerozinszámla miatt 6 százalékkal 2,6 milliárd fontra nőtt.

A társaság csak adózás előtti eredményt közölt, amely a tavalyi 68 millió fontos veszteség után az idén 272 millió font veszteséget tett ki.

Az október végétől március végéig tartó időszakban az easyJet 13,3 százalékkal 41,6 millióra növelte utasforgalmát, a járatok kihasználtsága azonban a túlkapacitás miatt 1 százalékponttal 90,1 százalékra csökkent.

Bár az eredmények megegyeznek a várakozásokkal, az easyJet legfontosabb feladata a költségen kontroll alatt tartása - írta Johan Lundgren vezérigazgató. Az előzetes foglalási adatok a második fél évre 3 százalékponttal alacsonyabbak, mint egy évvel korábban, de a társaság nem változtatott év végi kilátásain.