Az amerikai Discovery Inc. diszkrimináció vádjával beperli a lengyel kormányt, ha az ország törvényhozásának felsőháza, a szenátus megszavazza és Andrzej Duda államfő aláírja a médiatörvény módosítását - írja a Financial Times. A vállalat az követően jelentette be szándékát, hogy a vezető lengyel kormánypárt, a radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) elfogadtatta az alsóházzal, a Szejmmel a változtatást, amely szerint nem szerezhet ellenőrző tulajdont a lengyel médiavállalatokban olyan cég, amelyet nem az európai gazdasági térségben jegyeztek be.

Ennek az a következménye, hogy ha az új törvény érvénybe lép, akkor a Discoverynek el kell adnia többségi részesedését a TVN tévétársaságban. Ez az egyik legnagyobb amerikai befektetés Lengyelországban, egyben ez a sajtóorgánum a legnagyobb független médiaszolgáltató az országban. A kormány és a kormánypárt álláspontja szerint a nem demokratikus berendezkedésű országok vállalatait akarják megakadályozni abban, hogy tulajdonszerzésen keresztül befolyáshoz jussanak a lengyel médiában, míg jogvédők és a Discovery úgy véli, hogy a független médiát akarják elhallgattatni.

Utóbbit látszik alátámasztani, hogy a kormány 18 hónapja visszautasítja a TVN24 hírcsatorna működési licencének meghosszabbítását. Az amerikai vállalat perfenyegetését hivatalos források nem kommentálták. A PiS-t 2015-ös hatalomra kerülése óta azzal vádolják, hogy alá akarja ásni a sajtószabadságot. A közmédiát átalakították a kormány szócsövévé, majd tavaly az állami olajvállalat megvásárolta azt a kiadót, amely a 24 regionális újságból 20-at jelentet meg, illetve 120 magazint is kiad.

Vera Jourova, az Európai Bizottság elnökhelyettese a törvénymódosítás kapcsán arról értekezett a twitteren, hogy a médiapluralizmus nélkülözhetetlen része a demokráciáknak. Antony Blinken, az USA külügyminisztere arra figyelmeztetett, hogy a lengyel parlament döntése aláássa a befektetői bizalmat Lengyelország iránt. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök elismételve a kormány álláspontját arról beszélt, hogy a törvénymódosítás nem a TVN ellen irányul.