A repülőgép vasárnap repült át Dohából új bázisára, Budapestre, és 9 óra 46 perckor szállt le Ferihegyen. A repülőgép a katari légitársaság szürke és fehér alapszíneit viseli, de a feliratokat és logókat eltávolították róla. A repülőgépet a HA-LHU magyar polgári lajstromjel alatt vette nyilvántartásba a hatóság - olvasható az Airportal.hu cikkében, amelyben képest is közölnek a gépről.

A polgári lajstromjelnek és kereskedelmi üzemeltetésnek az egyik előnye, hogy így egyszerűbb a szükséges leszállási és útvonalengedélyek megszerzése - főként például a távol-keleti országok esetében -, mint ha katonai repülőgép lenne - hívja fel a figyelmet a szakportál.

QP | Quality Placement

A korábbi bejelentések szerint az A330-as szabad áruszállítási kapacitásait egy erre szakosodott brókercég értékesíti majd a piacon, azaz amikor nincs állami feladat, a repülőgép bevételt termelhet. Szóltak arról hírek, hogy a Wizz Air végezné az üzemeltetést, de erről még nem volt hivatalos bejelentés. Az Airportál ugyanakkor azt tudja, hogy a nemzetközi flotta-adatbázisok szerint a repülőgépet a Wizz Air üzemelteti.

A KKM szeptember elején azt közölte az Origóval, hogy a koronavírus-járvány első hullámának egyik nagy tanulsága az: Magyarországnak rendelkeznie kell megfelelő légi teherszállítási kapacitással. A minisztérium a lehetőségek alapos megvizsgálása után döntött a Qatar Airways egyik Airbus A330-200F típusú repülőgépének megvásárlásáról, a vételárról nem adtak tájékoztatást - emlékeztetett az Airportál.