A lengyel nemzeti légitársaság, a LOT elkezdte a tömeges elbocsátásokat - írta a Business Insider Polska. Első lépésben 270 alkalmazottnak mondanak fel, és ezt már nagy kompromisszumnak tartják, mert eredetileg 300 embert akartak elbocsátani. A szakszervezetek kifogásolják, hogy a felmondásokat még vasárnap is kiküldik e-mailben az érintetteknek.
A LOT 16 ezer embernek ad munkát, közülük a legtöbben a földi személyzethez tartoznak, mintegy hétszázan, további 500 alkalmazott légiutas-kísérő és 270 pilóta. Csaknem még egyszer ennyien egyéni vállalkozóként dolgoznak a vállalatnak, azaz formálisan nem tartoznak a cég dolgozói közé, de a légitársaságtól származik a jövedelmük.
Kapcsolódó
A megállapodást a szakszervezetekkel a csoportos elbocsátásról 2021. január 20-án írták alá, az első szakaszban azokat küldik el, akik nem bánják, hogy el kell hagyniuk a légitársaságot, valamint akik a következő két évben elérik a nyugdíjkorhatárt. A következő csoportba olyanok tartoznak, akiknek megszűnik a munkahelye. Nekik segít a cég új állást találni.
Az elbocsátások egyik oka bizonyára a járvány rosszabbra fordulása Lengyelországban. Az egészségügyi miniszter beszámolója szerint egy hete a korábbi csökkenés helyett minden nap nő a fertőzöttek és az áldozatok száma is. A járvány felerősödése minden európai légitársaságot érint, amely abban bízott, hogy az oltás felgyorsítja a járvány lecsengését és ezzel az utazási kereslet javulását.
Legolvasottabb

Ez aztán a balatoni luxuslak: önfenntartó kastély 70 ezer négyzetméteren, egymilliárd kétszázmillió forintért

Messziről kerülje ezeket a strandokat, ha nem akar hányást, hasmarsot

Kiderült, honnan kerül a rejtélyes olajkínálat a piacra

Alaposan megugrott Magyarország ázsiója külföldön

Bemutatjuk a horvát tengerpart idilli területeit
