Bevetésre kész és azonnal szállítható a Bundeswehr hadrendből kivont, de Ukrajna számára modernizált "Marder" páncélozott gyalogsági harcjárműveinek egy része - közölte a Bild am Sonntaggal a felújítást végző Rheinmetall konszern képviselője.

"Jelenleg száz Marder gyalogsági harcjármű felújításán dolgozunk, az első járművek már készen állnak a szállításra" - mondta Armin Papperger vezérigazgató, hozzátéve, hogy a "mikor és hová szállítják a Mardereket?" kérdésről a német kormány dönt. 

A Rheinmetall a Marder gyalogsági harcjárművek mellett még 88 Leopard 1 és Leopard 2 harckocsik felújítását is végzi Ukrajna számára. Pappberger elmondása szerint a Marder még mindig egy erős harcjármű, amelyet a Bundeswehr is használ - például Litvániában, ráadásul a típus az utóbbi években több felújításon is átesett.

A hadfelszerelések iránti nagy kereslet miatt a Rheinmetall növelni kívánja kapacitásait.

"Arra számítunk, hogy az értékesítés jelentősen, évi akár 20 százalékkal is növekedhet, és jelenleg a kapacitásunk bővítésén dolgozunk" - mondta a lapnak a vezérigazgató . "Egyes telephelyeken több műszakos munkarendre állunk át. A lőszergyártást legalább háromszorosára növelhetjük a következő tizenkét hónapban, a teherautó-gyártást pedig megduplázhatjuk, mivel a hidegháborús infrastruktúra nagy részét elég gyorsan képesek vagyunk reaktiválni" - magyarázta. Papperger azt is elmondta, hogy a megnőtt kereslet ellenére sem léptek fel ellátási hiányosságok vagy alakult ki bárhol szűk keresztmetszet.