A szállodák teljesítményének összehasonlítására alkalmas mutató, az egy kiadható szobára jutó árbevétel (RevPAR) 46,3 százalékkal csökkent éves összevetésben.

A globális szobafoglaltsági ráta 49 százalékra nőtt a tavalyi negyedik negyedéves 33 százalékról.

QP | Quality Placement

Kiemelkedően teljesített a koronavírus-járványból gyorsan kilábaló Kína, ahol 66 százalékra kúszott fel a foglaltsági arány, ami nagyjából a 2019. márciusi szintnek felel meg. Kína azonban jóval kisebb tételt jelent, hiszen a Marriott International bevételeinek közel háromnegyede az Egyesült Államokból és Kanadából származik.

A szállodalánc nettó vesztesége 11 millió dollárra rúgott az első negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 31 millió dolláros nyereséggel. Az egy részvényre jutó veszteség 3 cent lett, míg a tavalyi első negyedévben 9 centet tett ki az egy részvényre jutó nyereség higított értéke.

Az egyszeri tételeket nem számolva az egy részvényre jutó nyereség 10 cent volt január-márciusban, meghaladva az elemzők által várt 4 centet.

A Marriott International a világ 131 országában és területén több mint hétezer szállodát üzemeltet 30 márkanév alatt, közülük a legismertebbek a Ritz Carlton, a Courtyard, a Residence Inn, a Marriott, a St. Regis, a Le Meridien, a Sheraton és a Four Points.

Elemzők arra figyelmeztettek, hogy az olyan nagy szállodaláncok, mint a Marriott vagy a rivális Hilton, lassabban állnak majd talpra a járvány után, mivel bevételeik jelentős mértékben függenek az üzleti célú utazásoktól. Az üzleti utak szintje pedig továbbra is gyenge, mivel még számos országban szigorú beutazási korlátozások vannak érvényben.

A Marriott International részvényei 1,25 százalékos mínuszban, 144,87 dolláron nyitották hétfőn a kereskedést a felemás adatokat tartalmazó gyorsjelentés hatására, bő egy órával később pedig már 3,4 százalékos veszteségben álltak. Az árfolyam azonban így is közel 70 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt volt. Az elmúlt 52 hét alatt a 71,53 és 159,98 dollár közötti sávban mozgott a jegyzés.