A természetes éghajlatot befolyásoló megoldások és különösen a faültetési programok hatékony módszert jelentenek a globális felmelegedés kezelésére. Az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) jelentése szerint ahhoz, hogy az átlaghőmérséklet emelkedése 2030-ig ne haladja meg a kritikus 1,5 celsius fokot, 1 milliárd hektárnyi fa ültetésére van szükség.

Az ilyen nagyszabású erdősítési programokat azonban körültekintően kell végrehajtani, figyelembe véve számos tényezőt, többek között a helyi éghajlatot, a biodiverzitás káros hatásait, a nem megfelelő erdőgazdálkodási gyakorlatokat, vagy éppen a társadalmi hatásokat. A Mastercard olyan globális környezetvédelmi szervezetekkel dolgozik majd együtt, mint a Conservation International és a World Resources Institute (WRI).

Éppen ezért hozta létre a Mastercard több másik céggel közösen a Priceless Planet Koalíció nevű platformot. Ennek célja, hogy a társaságok ne külön-külön, hanem összehangoltan kezdjék meg erdősítési tevékenységüket.

"Elkötelezettek vagyunk a változás előmozdításában. Ehhez rendelkezésünkre áll egy rendkívül kiterjedt partneri kör és az a közel hárommilliárd ember, akikhez rajtuk keresztül érhetünk el. Őket szeretnénk a jó ügy érdekében mozgósítani a Priceless Planet Koalíción keresztül" - mondta Ajay Banga, a Mastercard elnöke.

A Mastercard és a Doconomy közötti együttműködés is ilyen célt szolgál. A Doconomy kártyabirtokosok egy felhőalapú index segítségével látják vásárlásaik környezetre gyakorolt hatását, így tudatosabb döntéseket tudnak hozni a kártyahasználat során. A kezdeményezéshez világszerte már olyan városok csatlakoztak, mint London, New York, Stockholm, Helsinki, Ankara vagy Barcelona.