A vártnál jobb eredményekről számolt be a Nokia Corp., az eladott készülékek mennyisége alapján a világ legnagyobb mobiltelefongyártója. A vállalat arra figyelmeztetett, hogy a japán földrengés és cunami keresletcsökkentő hatása miatt a következő hónapokban visszaeshetnek a mobiltelefon-eladások, emellett jelezte, hogy véglegesítette együttműködését a Microsofttal az okos telefonok fejlesztésében - jelentette a Dow Jones. A vállalat nettó nyeresége néhány millió euróval, 344 millió euróra csökkent az első negyedéven az egy évvel korábbihoz képest, az árbevétel 10,4 milliárd euróra emelkedett.

Partnerével megkezdték azokat a technikai fejlesztéseket, amelyek eredményeként a Microsoft Windows lesz a Nokia-telefonok első számú operációs rendszere. A munka két évet vesz igénybe, ezt megelőzően a Symbian szoftver továbbfejlesztett változatával kínálják a telefonokat, ezt követően pedig royatyt fizetnek az amerikai cégnek a Windows használatáért.

A Nokia vesztésre áll az Apple-lel szemben az okos telefonok vevőiért vívott csatában: piaci részesedése e szegmensben 26 százalékra zsugorodott az egy évvel korábbi 41, illetve a 2010. negyedik negyedévi 31 százalékról. A finn világcég 24,2 millió, az Apple 18,7 millió nagy tudású készüléket adott el az év első három hónapjában.

A Nokia eszközök és szolgáltatások divíziójának üzemi nyereségrátája 9,8 százalékra csökkent január-márciusban a három hónappal korábbi 12,1, illetve a 2010. első negyedévi 11,3 százalékról.

napi

 

Nokia-adatok (millió euró)

2010. I. n.-év2011. I. n.-év
Árbevétel95201040
Adózott eredmény349344
Forrás: Dow Jones