A Napi Gazdaság cikke

Két korábbi, alsóbb szintű bírói ítélet szerint az Office of Fair Trading (OFT) pénzügyi fogyasztóvédelmi szervezet jogosult lett volna vizsgálni, hogy az ilyen esetekben kiszabott büntetési tételek arányban állnak-e a vétséggel, ám a mostani döntés értelmében az ügyfél a folyószámla-vezetésről kötött szerződés részeként vállalja, hogy hitelkerete túllépése esetén a banki szabályzatban megszabott büntetést kell fizetnie, ezért ezzel kapcsolatban nincs helye további felülvizsgálatnak.

A pénzintézetek számára igen nagy a tétje az ügynek, mivel egyrészt attól tartanak, hogy ha vitathatók lesznek a büntetési tételek, akkor az ügyfelek tömegei indíthatnak pereket ellenük, másrészt ebből a forrásból évi 2,6 milliárd font (2,9 milliárd euró) bevételre tesznek szert, ami elég jelentős összeg ahhoz, hogy egy részét se akarják elveszteni.


Az ügy két évvel ezelőtt kezdődött, amikor felfüggesztették a bankok és a magánügyfelek ez ügyben folyó pereit, hogy időt adjanak az OFT szerepét tisztázó eljárás lefolytatására. Mivel az OFT bejelentette, hogy ha veszít, akkor más utakat keres - például a versenyhatóság beavatkozását kezdeményezi az ügyben -, a büntetés nagyságát kifogásoló ügyfelek előtt két lehetőség áll.

Újraindíthatják saját perüket - a legfelsőbb bíróság ítélete végül is nem előlegezi meg ezek végkimenetelét, csak a pénzügyi felügyeleti szervezet szerepét korlátozza - vagy megvárják, hogy mit lép az OFT. A fogyasztóvédelmi civil szervezetek csalódottan vették tudomásul az új helyzetet, ami elmondásuk szerint váratlanul érte őket. A pénzintézetek szövetsége viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a hiteltúllépés miatt kiszabott büntetés elkerülésének legjobb módja, ha az ügyfél időben törleszti adósságait.