Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A The Hollywood Reporterben ismertetett adatok szerint 2019-ben a mozik globális bevétele 42,5 milliárd dolláros (csaknem 13 ezer milliárd forintos) rekordot állított be, ebből az Észak-Amerikán kívüli bevételek 31,1 milliárd dollárra (9500 milliárd forintra) rúgtak, ami szintén nemzetközi rekord.

A Kínában kezdődött koronavírus-járvány miatt azonban az ázsiai országban számtalan mozi zárt be, emellett Dél-Koreában, Olaszországban és Japánban, a világ harmadik legerősebb filmpiacán is zuhant a mozik látogatottsága.

Egyes elemzők azzal számolnak, hogy a COVID-19 vírus okozta járvány legalább ötmilliárd dolláros veszteséget okozhatott a visszaesett jegyeladások és a járvány miatt késlekedő produkciók miatt. Ez a becslés megdőlhet, ha további komoly piacokon, köztük az Egyesült Államokban is kitör a járvány, ahol egyelőre még csak mintegy száz megerősített megbetegedést tartanak nyilván.

A világ második legnagyobb mozihálózatával rendelkező Kínában 70 ezer filmszínházat zártak be a járvány miatt, és a korlátozás érzékenyen érinti a hollywoodi és helyi stúdiók bevételeit is, továbbá a tervezett bemutatókat.

A hagyományos kínai újévi ünnepek alatt tavaly 1,76 milliárd dollárért (534 milliárd forintért) váltottak mozijegyet a nézők, míg idén összesen 4,2 millió dollárért (1,3 milliárd forintért). Elemzők szerint a kínai veszteség február végére elérte a kétmilliárd dollárt vagy még ennél is többet. A multiplexekben várhatóan a következő hetekben vagy akár hónapokban sem tér vissza a szokásos nagyüzem.

Dél-Koreában, amely a világ ötödik legnagyobb mozis piaca, az előző évihez képest a hétvégén 80 százalékkal csökkent a jegybevétel. Egy helyi forgalmazó úgy fogalmazott: a mozik ugyan nyitva vannak, de akár be is zárhatnának.

Februárban a dél-koreai mozis bevételek csaknem 70 százalékkal estek vissza. A tavalyi év azonos időszakában 158 millió dollár (48 milliárd forint) volt a jegybevétel, most mindössze 52 millió dollár (16 milliárd forint). A mozinézők száma 22,3 millióról 7,3 millióra esett vissza.

Olaszországban a becslések szerint az ország mozijainak fele zárt be, az átmenetileg szünetelők mind az ország járványtól érintett északi térségében találhatók. A mozis bevételek 44 százalékkal estek vissza a bezárások miatt a járvány ottani kitörésének első hétvégéjén. Az előző évi hasonló időszakhoz képest az elmúlt hétvégén 76 százalékkal volt kevesebb a jegybevétel.

Az olasz mozis ágazat tavaly kiemelkedően jó évet zárt, és a járvány megjelenése előtt és januárban még 22 százalékkal magasabb volt jegybevétel.

Japánban, ahol hétfőn több mint 900 megbetegedést regisztráltak, szintén komoly hatása lehet az ágazatra a járvány kitörésének. Helyi illetékesek már az elmúlt hétvégére is 10-15 százalékos visszaesést becsültek, bár a hivatalos adatok a The Hollywood Reporter szerint még nem állnak rendelkezésre. Abe Sinzo kormányfő múlt csütörtökön a járvány terjedésének megakadályozására április elejéig bezáratta az iskolákat, és arra szólította fel a rendezvényszervezőket, hogy töröljék, vagy halasszák el a nagyszabású sport, illetve kulturális rendezvényeket a következő két hétben.

A koronavírus gazdasági hatása és a vírus miatti félelem még a legjobb forgatókönyvek szerint is komoly következményekkel jár. "A filmek és a legtöbb produkció jól teljesít kedvező gazdasági helyzetben, és még jobban, ha romlik a gazdaság. De ilyenkor is előfordulhat vis maior. Ha az emberek elkerülik a tömeges összejöveteleket, az befolyásolja a mozik látogatottságát és a produkciókat is "- mondta a hollywoodi lap egyik forrása. "Ennek hatása globálisan is észrevehető lesz és növekszik. Az Egyesült Államokban is gyorsan megváltozhat a helyzet" - fűzte hozzá az elemző.