Néhány éve még kiemelkedő betéti ajánlatokkal, rendszeres megtakarítási termékek akcióival várták a bankok a megtakarítási világnapon az ügyfeleket. Minden hitelintézet igyekezett, hogy begyűjtse a lakosság év végi pulykapénzét az esztendő utolsó hónapjaiban. Az idén az október 31. takarékossági világnap elmarad, a Napi.hu által megkérdezett bankok legalábbis nem készülnek semmivel az ünnepre.

Edukálnak, felmérnek

Amelyik hitelintézet egyáltalán programot szervez a jeles napra, az sem a betéti akciókról szól. A K&H például az október elején 10. alkalommal induló K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezőjeként egy felmérést készített 300 pedagógus és szülő bevonásával, hogy feltérképezze a fiatalok megtakarítási szokásait, és ennek az eredményeit a Takarékosság Világnapján hozzák nyilvánosságra.

Hasonlóan gondolkozott a CIB Bank is, amely immár harmadik éve folytatja pénzügyi ismeretterjesztő és megtakarítást népszerűsítő programját. Ennek keretében a bank munkatársai országszerte tartanak célirányos és gyakorlatorientált órákat a 10-18 éves korosztálynak. Idén október közepétől november elejéig zajlanak a foglalkozások csaknem ezer gyerek bevonásával. Emellett egy, a takarékosság és környezetvédelem témáját vizsgáló kutatással is készültek a Takarékossági Világnapra. Az MKB a kösségi média felületein közöl ismeretterjesztő, takarékosságra ösztönző információkat. Az OTP az öngondoskodási index publikálásával készül az ünnepre.

Nem készülünk semmivel

A Budapest Bank elismerte, egyáltalán nem készül a jeles ünnepre, több bank pedig semmiféle információt nem közölt a mai napra tervezett akcióiról. Ez részben érthető, hiszen a mai nap más miatt is komoly terhet ró a pénzügyi szektorra. Ma van a pénzmosás elleni törvény által megszabott utolsó határidő, amikor még utoljára azonosíthatják magukat a kliensek. Ha nem teszik meg, akkor zárolják a számláikat.

A Takarék csoportnál mindezt megfejeli az integráció, ők 11 takarékszövetkezet és két bank egyesülésével készülnek október 31-ére. A takarékossági világnapon létrejövő nagy Takarékbank, az ország ötödik legnagyobb hitelintézete lesz, amely több mint 1,1 millió ügyfelet szolgál ki, az ország legnagyobb fiókhálózatával. Az egyesüléssel éves szinten több milliárd forint költséget takarítunk meg, amely nem csak a banknak, hanem az ügyfeleinknek is előnyös. Ennek egyik következménye, hogy a hitelintézet fiókjai nemcsak november 1-jén és a hétvégén, de hétfőn és kedden is zárva lesznek bankszünnap miatt. Legközelebb csak november 6-án intézhetnek pénzügyeket a kliensek.