A világ legnagyobb félvezető-gyártója tegnap még megvárta a tengerentúli tőzsdék zárását, mielőtt előjött volna a rossz hírek, miszerint az első negyedévre prognosztizált bevétele a 10,1 milliárd dolláros elemzői becsléseknél szerényebb, mindössze 9,4 milliárd dollár lehet. A befektetők nem lelkesedtek a hírért, amely arról árulkodott, hogy a tavalyi év során a legjobbak között produkáló technológiai szektor a gazdasági kilátások bizonytalanságának, és fogyasztói költés visszaesésének köszönhetően a várakozások alatt teljesíthet az idén. A technológiai szektor részvényeit tömörítő index 2008-ban már 9,3 százalékot veszített. Az Intel 51 százalékos, 2007 negyedik negyedévére vonatkozó profitnövekedéséről szóló adatok süket fülekre találtak az európai befektetők előtt, akik a forgalmi adatok és az idei évre vonatkozó, a várakozásokat alulmúló előrejelzések miatt támadást indítottak a szektortársak ellen.