Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A memorandumot eddig 11 ukrajnai pénzintézet írta alá, de várható, hogy újabb bankok is csatlakoznak hozzá a közeljövőben. A hitelátváltás olyan esetekre vonatkozik, amelyekben a bank ingatlantulajdont terhelt meg jelzáloggal.

A jegybank tájékoztatása szerint a bankok vállalták, hogy a jelzáloggal terhelt, 60 négyzetméternél nem nagyobb területű lakások, illetve a legfeljebb 120 négyzetméteres családi házak esetében a hitel 50 százalékát hrivnyára váltják át. A nagyobb méretű ingatlanok esetében pedig a hitel legalább 25 százalékának átváltására tettek ígéretet. A felvett hitel összértéke nem haladhatja meg a 2,5 millió hrivnyát a 2014. január 1-jei árfolyam szerint, ami akkor 158,5 ezer dollár volt.

Az adósság átalakításának igényét a hiteleseknek levélben kell jeleznie a pénzintézetnek, amely szintén levélben válaszol. Amennyiben a bank elutasítja a kérelmet, vagy a jegyzőkönyvben foglaltaknál előnytelenebb megállapodást kínál fel, egy, a jegybanknál hamarosan megalakuló civil bizottsághoz lehet majd panasszal fordulni.

A nemzeti bank felhívta a figyelmet arra, hogy a hitelesek és a pénzintézetek közötti megállapodásnak önkéntesnek kell lennie, a köztük lévő tárgyalási folyamatba az állam nem avatkozhat be, azaz jogszabállyal nem szabályozhatja.

A dollár 2014 eleje óta sokat erősödött az ukrán pénznemmel szemben, most 2,5-szer többet ér. A valutában felvett hitelek visszafizetése így komoly tehet ró az ukránokra, akik hrivnyában kapják fizetésüket. Ráadásul a nemzeti bank korlátozta a lakosság számára a valutavásárlást. Szeptemberben személyenként napi 200 dollárban maximálta a valutavásárlást. A devizahitelesek ügyét a "pénzügyi Majdan" elnevezésű civil megmozdulás aktivistái karolták el, akik az elmúlt hónapokban több tüntetést is szerveztek különböző pénzintézetek, március elején pedig a nemzeti bank kijevi épülete előtt. A jegybanknál munkacsoportot hoztak létre a "pénzügyi Majdan" képviselőinek részvételével, hogy kidolgozzák a valutában felvett hitelek hrivnyára történő átváltásának mechanizmusát.