Más autógyártókkal együtt idén a Daimler is csökkentette a termelését a koronavírus-járvány idején fellépő chiphiány miatt. A helyzet arra késztette a német vállalatot, hogy a magasabb árrésű modellekre összpontosítson. Szerdán Harald Wilhelm pénzügyi vezérigazgató elmondta a befektetőknek, hogy bár a chiphiány 2022-ben is fennmarad, de kevésbé lesz súlyos, mint az idén. A cég a kecskeméti gyárában is korlátozásokat vezetett be a gyártásra.

A prémiumautó-gyártó, amely 2021 második felében az acél, a réz és az alumínium magas árai miatt is kihívásokkal néz szembe, azt mondta, hogy jelenleg kevés rálátása van arra, hogyan alakul a chipellátás.

"Az ellátás javítása az egyik legfontosabb prioritás számunkra" - mondta Ola Källenius vezérigazgató az elemzőkkel és befektetőkkel tartott konferenciahíváson, bár szerinte a chiphiány "megoldható probléma".

A hiány amiatt alakult ki, hogy a világgazdaságnak a koronavírusválságból való kilábalása során megugrott a kereslet az autók iránt, ami a készletek csökkenésével felhajtotta az új és használt járművek árát. Néhány autógyártó úgy alkalmazkodott a chiphiányhoz, hogy bizonyos funkciókat elhagyott modelljeiből. A General Motors márciusban közölte, hogy egyes pickupok nem rendelkeznek üzemanyag-szabályozó modullal, ami rontja az üzemanyag-fogyasztási teljesítményüket. Mások, köztük a Daimler, olyan járműveket gyártottak, amelyek még mindig várnak a chipekre, hogy elkészülhessenek.

"Van néhány befejezetlen autónk, de nem engedtük, hogy ez felfújódjon" - mondta Källenius.

A Mercedes-Benz autóeladásai a második negyedévben 27 százalékkal ugrottak meg, 54 százalékkal Európában, a Daimler második legnagyobb piacán Kína után. A 2020 végi és az első negyedévi szárnyalást követően a Mercedes-Benz kínai eladásai a második negyedévben mindössze 5,8 százalékkal nőttek.

A Daimler azt mondta, hogy a tehergépkocsi- és buszüzletágának 2021-es korrigált haszonkulcsa 6 és 7 százalék között lesz, ami elmarad a korábbi előrejelzésektől, amely 6 és 8 százalék közötti tartományt valószínűsített. A vállalat megerősítette, hogy a második negyedéves korrigált, kamat- és adófizetés előtti konszerneredmény (EBIT) 5,42 milliárd euró (6,38 milliárd dollár) lett, a személygépkocsi- és tehergépkocsi üzletágak pedig felülmúlták az elemzői célokat.