Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. fejlesztése nyomán az üzem képessé válik két új elektromos platform gyártására, így a vállalat magasabb kategóriájú és technológiai hozzáadott értékű típusok gyártását hozza hazánkba.

A projekt jelentős infrastrukturális fejlesztésekkel és munkahelyteremtéssel jár, ezért azt az állam 14 milliárd forinttal támogatja. A Mercedes emellett képzési programot indít Kecskeméten, amihez a kormány ugyancsak pénzügyi hozzájárulást biztosít - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közleménye szerint.

Magyarországon a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget, a kétoldalú kereskedelmi forgalom pedig tavaly elérte a 60 milliárd eurót, ami rekordnak számít, és volumene az idei év első négy hónapjában is 7 százalékkal bővült.

Szijjártó Péter együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Christian Wolff gyárigazgatóval, Jörg Burzer termelésért és ellátási láncért felelős igazgatósági taggal és Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármesterrel.