A Legg Mason Value Trust (LMVTX) befektetési alap elkeseredett ügyfelei nem sok biztatást kaptak az alap tulajdonos-elnökétől, Legg Masontól pénzük jövőjével kapcsolatban. A hitelválság előtt szépen kaszáltak, amiért Mason kiérdemelte, hogy befektetési gurunak tartsák, ám tavaly július óta az alap értéke 34 százalékkal rogyott össze, miközben az S&P-500 index csak 12 százalékot veszített értékéből. A csalódott ügyfelek 2,4 milliárd dollárt vettek ki az alapból 2008 első félévében. Mindezek talán nem lennének olyan nyomasztóak, ha a "guru" fel tudna mutatni valami kilábalási tervet, ám ehelyett csak a tőzsdei aranyszabályt ismételgeti: most kell vásárolni az alap befektetési jegyeiből, mert azok most olcsók. Az első negyedév után, még azt írta háromhavonta megjelenő tájékoztatójában, hogy a Bear Stearns bukása után túl van a piac a visszaesés nehezén, ám Fannie Mae és Freddie Mac 65 százalékos idei részvényárcsökkenése után rá kellett jönnie, hogy ilyen nehéz piaci helyzetet még életében nem pipált. Visszautasítja azokat a kritikákat, amelyek szerint előre kellett volna látnia a lakáspiac felborulását és az ezt követő hitelválságot, továbbá a nyersanyag- és energiahordozó-piaci árrobbanást, amit leginkább a kínai és indiai kereslet felfutása okozott. Akik ezt vetik a szemére, azoknak visszakérdez: vajon most vásárolni kellene a pénzintézetek meggyengült részvényeiből vagy az utóbbi 2-3 hétben visszacsúszó olajkontraktusokból? Semmi sem magától értetődő, írja, csak az, hogy a részvények a jövőben drágábbak lesznek mostani értéküknél. Kétségtelen, hogy az olyan alapok, amelyek a mélybe került részvények áremelkedésére spekulálnak, az elmúlt időszakban rosszul muzsikáltak. A legnagyobbak közülük egy év alatt értékük 16 százalékát vesztették el, míg átlagosan 11 százalékkal roggyantak meg. Az LMVTX azért bukott különösen nagyot, mert korábban sok pénzt fektetett pénzintézetekbe.