A RIAA adatai szerint az amerikai fogyasztók egyre kevesebbet költenek zenei CD-kre: míg az eladások az elmúlt évben 5,3 százalékkal csökkentek, addig 2002. első felében - éves összevetésben - 7 százalékos visszaesés történt. A szövetség nagyon haragszik az internetes fájlcserélő programokra, az ingyenes online zeneletöltést talán még az illegálisan, kereskedelmi célból másolt lemezeknél is nagyobb ellenségnek tartja, a jelentésben legalábbis az előbbi kapott erős hangsúlyt. Az első félévben mindazonáltal az egy évvel korábbinál közel 70 százalékkal több hamis CD-t foglaltak le. A RIAA szerint nem igaz, hogy a zeneiparnak valamiképp jót tenne az így-úgy megszerzett számok internetes csereberélése. A Hart Resarch felmérése arról tanúskodik, a zenékhez online módon hozzájutók között többségben vannak azok, akik a korábbiaknál kevesebbet vásárolnak, márpedig ez érzékeny veszteségeket okoz a kiadóknak. A Forrester Research nemrégiben publikált felmérése szerint ugyanakkor nem az internetes letöltések, hanem sokkal inkább a gazdaság lendületvesztése vetette vissza a zenei kiadók forgalmát. Ha a zeneipar az igényeknek megfelelő, elérhető és rugalmas fizetési konstrukciókkal rukkolna elő, dollármilliárdokkal lehetne gazdagabb. A forgalomcsökkenés más okokra, köztük a gazdaság lehűlésére, illetve a videojátékok és DVD-k jelentette versenyre vezethető vissza. A netes letöltések még hízlalhatják is a kiadók bukszáját, amennyiben a cégek könnyebbé teszik az általuk piacra dobott zenék megtalálását, másolását, illetve kifizetését. Létező fogyasztói igény a letöltött számok CD-re, MP3-ra való kimentése: a kuncsaftok inkább darabszámra (egy-egy kiválasztott album, illetve nóta után) fizetnének, szemben a most elérhető, kiadók által kínált előfizetésekkel. Ebben az is közrejátszik, hogy a felhasználót messzemenően hidegen hagyja, melyik cég adta ki a kívánt zenét. A Forrester azt várja, hogy 2005-ig megszületnek azok a letöltést lehetővé tevő szerződés-típusok, amelyek egyrészt a CD-re írást, másrészt a különböző lejátszó eszközök (mobiltelefonok, hordozható lejátszók, PC-k) használatát támogatják. Ez esetben a legális letöltések is felpöröghetnek, s 2007-re az ebből származó bevételek már elérhetik a 2,7 milliárd dollárt, ami a zeneipar összes forgalma 17 százalékát adná.