Az amerikai anyavállalat európai igazgatója keddi frankfurti rendkívüli sajtóértekezletén ismertette a szanálási tervet, amely magában foglalja azt is, hogy a General Motors 2,7 milliárd euró értékben állami segítséget vár az Opelt gyártó európai országoktól. A szóban forgó összeg több mint a felét, 1,5 milliárd eurót Németországtól remélik, és erre vonatkozóan hivatalos kérelmet nyújtottak be a német kormánynak. Az új európai igazgató, Nick Reilly - saját megfogalmazása szerint - reális, felelősségteljes, ugyanakkor becsvágyó tervet terjesztett elő. Reilly egyszerre beszélt a talpra állást, az erősödést biztosítani hivatott, az eddigi hagyományokon, illetve technológiai tudáson alapuló megújulásról, ugyanakkor a költségmegtakarítás érdekében a kapacitások csökkentéséről is. Az előbbit illetően az igazgató négy fő célkitűzést emelt ki: a minőség további javítását, a meglévő típusok korszerűsítését, az alternatív meghajtású gépkocsik - köztük az elektromos meghajtású Opel Ampera - kifejlesztését, valamint lehetőség szerint új piacok meghódítását. Ebből a célból - közölte - az elkövetkező négy éves időszakban mintegy 11 milliárd eurós beruházást terveznek. Reilly közölte azt is, hogy az Opelt, illetve a Vauxhallt gyártó országoktól 2,7 milliárd eurós állami támogatással számolnak. Ennek oroszlánrészét Németország fizetné, az erre vonatkozó - már beterjesztett - hivatalos kérés 1,5 milliárd eurót foglal magában. Kiszivárgott értesülések szerint az állami támogatást német részről fele-fele arányban fizetné a szövetségi kormány, illetve a németországi Opel-üzemekkel rendelkező tartományok, Hessen, Észak-Rajna-Vesztfália, Rajna-Pfalz és Türingia. Az érem másik oldalát viszont a tervezett kapacitáscsökkentés jelenti. A sajtóértekezleten a General Motors képviselői megerősítették, hogy Európa-szerte mintegy 8300 munkahely megszüntetését tervezik, ebből csaknem 4000 Németországot érinti. Ugyancsak megerősítették a belgiumi Antwerpenben lévő Opel-üzem bezárását, ugyanakkor Nick Reilly nem zárta ki, hogy a jövőben más átalakítások, illetve átszervezések is lesznek. A tervezett németországi elbocsátások leginkább a bochumi üzemet érintik, ahol a termelés területén 1799 munkahely szűnik meg. Rüsselsheimben 862, Eisenachban és Kaiserslauternben egyaránt 300 fő elbocsátását tervezik. Ezen kívül a németországi Opel-agytrösztnek számító rüsselsheimi üzem 650 igazgatási alkalmazottjának is megszűnik az állása. A szentgotthárdi gyárat valószínűleg nem érinti létszámleépítés, ilyen terv a General Motors által kiadott központi kommunikációban sem szerepel - mondta Légrádi Edit, a gyár szóvivője az MTI-nek. A gyártás az elmúlt időszakhoz hasonló ütemben és darabszámban zajlik a motor- és váltógyárakban - fűzte hozzá. A General Motors szentgotthárdi gyárában jelenleg csaknem 630-an dolgoznak, a munkaidőt egy évvel ezelőtt a gazdasági válság miatt heti négy napra csökkentették.