A Wm. Morrison Supermarkets Plc, amely a negyedik legnagyobb a brit kiskereskedelmi vállalatok közül, pénteken azt közölte: igazgatótanácsa javasolni fogja a részvényeseknek, hogy az októberi közgyűlésen támogassák CD&R felvásárlási ajánlatát. Egyben jelentették azt is, hogy visszautasították az eddig biztos befutónak tekintett Fortress Investment Group LLC ajánlatát. A hoppon maradt befektetési cég a SoftBank Group Corp. japán távközlési és internet szolgáltatóé - írja az MTI.

A Morrisons és a CD&R megállapodása értelmében az amerikai befektetési vállalat 285 pennyt fizet minden Morrisons részvény után, ami 2,1 százalékkal felülmúlja a brit kiskereskedelmi cég részvényének csütörtöki záróértékét a londoni értéktőzsdén. A Fortress 272 pennyt ajánlott.

A híradások szerint a Fortress nem adja fel és máris jelezte, hogy "vizsgálja a további lehetőségeket és időben megteszi a szükséges bejelentést". Hogy pontosan mit kíván tenni, hogy meghiúsítsa az ügyletet, nem derült ki a cég közleményéből.

A CD&R júniusban már "kopogtatott" a Morrisons ajtaján, de az akkori 5,5 milliárd font ajánlattal a brit cég vezetősége még csak foglalkozni sem akart. Ezután jelent meg a színen a Fortress, amely júliusban 6,3 milliárd fontot, augusztus elején pedig már 6,7 milliárd fontot ajánlott fel.

Röviddel 15 óra előtt a londoni értéktőzsdén csaknem 4,5 százalékos pluszban állt a Morrisons részvényára.