Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csalódottan fogadták a befektetők az Apple gyorsjelentését és előrejelzését, a zárás utáni kereskedésben több mint 10 százalékkal 460 dollár körüli szintekre zuhant a cég részvényeinek árfolyama. Szeptemberben még 700 dollár felett tetőzött a jegyzés.

Az amerikai óriás ugyan nyereséges, de 2003 óta most nőtt a legkisebb mértékben a profitja és az elmúlt 3,5 év leggyengébb eladásnövekedését is most mérték. A tavalyi év utolsó negyedévében kevesebb, mint egy százalékkal nőtt az Apple profitja, amely így 13,1 milliárd dollárt tett ki, míg az eladások 18 százalékkal nőttek és elérték az 54,5 milliárd dollárt, szemben a várt 55 milliárddal.

Az iPhone-okból közel 48 millió darabot sikerült értékesíteni, ami hiába számít rekordnak, mert az elemzői várakozás-sáv alsó széléhez van közel. Jobb a helyzet az iPad táblagépek esetében is, hiszen ott 22,9 millió darab lett a tényadat, szemben a várt 22-23 millióval.

A beszámoló azért is jött különösen rosszkor, mert mind többen megkérdőjelezik az iPhone-ok iránti kereslet egészséges mivoltát - e készülékek a bevétel 56 százalékát hozzák. Az elmúlt hetekben olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint az Apple visszafogta az iPhone-alkatrészek iránti megrendeléseit, ami akár a készülékek iránti kereslet lanyhulását is jelezheti. Tim Cook, az Apple vezérigazgatója ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a megrendelések csökkenése számos más tényezővel - mint például a kezdő raktárkészletek nagyságával - is lehet összefüggésben, és nem érdemes egyetlen ilyen adatból az üzletmenetre következtetni. Az iPhone-eladásokra ráadásul az is hatással van, hogy csak korlátozott számú mobiltársaság rendelkezik negyedik generációs hálózattal (LTE): jelenleg 24 ilyen szolgáltató van, további 36 pedig rövidesen átállhat.

A társaság a jelenlegi negyedévre bevételi előrejelzést tett közzé, amely szintén csalódást okozott, a piaci várakozásokhoz képest. Az Apple 41-43 milliárdot prognosztizál - 37,5-38,5 százalékos bruttó fedezet mellett -, szemben az elemzői várakozások 45,6 milliárdos átlagával.

Fokozódó verseny a táblagéppiacon

Az Apple megtartja ugyan előnyét a táblagépek piacán, de a Samsung és a Google erősen kikezdi részesedését - írja a MarketWatch üzleti hírportál. A Pacific Crest Securities kutató-elemző cég szerdai elemzése szerint a táblagépek globális értékesítése az idén 61 százalékkal emelkedik a 2012-es 172 millióhoz képest. Az iPad az idei eladásokból mintegy 50 százalékkal részesedik majd, lényegesen kisebb hányadot hasít ki magának a tavalyi 62 százaléknál. Tőzsdei elemzők az Apple decemberrel záródó negyedévére vonatkozó gyorsjelentésétől 22-23 milliós iPad-értékesítési számot várnak. A Pacific Crest Securities előrejelzése szerint a Samsung 23 százalékot hasít ki magának az idén a globális táblagéppiacon, szemben a 2012-es 11 százalékkal, a Google részesedése pedig 9 százalékra emelkedik 4 százalékról. Az Amazon Kindle Fire részesedése a tavalyi 11 százalékról 6 százalékra csökken az idén, a Microsoft pedig 1 százalékos részesedést szerez magának a Surface táblagéppel.