A tavasszal a legnagyobb bajnokságok -  angol Premier League, a spanyol La Liga, az olasz Serie A, a német Bundesliga és a francia Ligue 1 - sorra álltak le a koronavírus-járvány miatt, majd a nyár végén és az ősszel vagy zártkapus meccsekkel indult újra a szezon, vagy jelentősen csökkentették a nézőszámot. A nemzetközi porondon pedig elmaradta a labdarúgó Eb is. Ez már a bevételeikre is kihatott, de a modernkori futballban a szponzori befizetések, a merchandising bevételek és az átigazolási piac jelenti a legkomolyabb bevételi forrást a csapatoknak.

Most viszont utóbbi is nagy pofont kapott: a járvány megtörte a korábbi évek növekvő tendenciáját, az öt ország klubjai 2019 nyarán 5,8 milliárd eurót költöttek új igazolásokra, idén viszont csak 3,3 milliárd eurót - ami nagyjából 43 százalékos visszaesés. A vírus globálissá válása előtt, a téli átigazolási időszakban még rekordnak számító 1,3 milliárd eurót költöttek igazolásokra - írja a portál a jelentés alapján. Az eddigi 2020-as átigazolási szezonban elköltött 4,6 milliárd euró a 2016-os és 2017-es év számai között áll, vagyis a járvány bő három évvel vetette vissza a futballipart ebben a tekintetben.

Az öt topliga között komoly eltérések vannak: a legtöbb televíziós bevétellel rendelkező Premier League-csapatoknál volt a legkisebb a visszaesés, 1,65 milliárd euróról most közel 1,5 milliárd euróig léptek vissza. A spanyol bajnokságban viszont a tavalyi 1,4 milliárd euró helyett idén alig 350 millió eurót költöttek a csapatok új játékosokra (ez 75 százalékos visszaesést jelent). A francia, német és olasz bajnokságban a kettő között, 37 és 57 százalék közötti a csökkenés aránya az egy évvel korábbi költésekhez képest.

Nem az árak mentek lejjebb az átigazolási piacon, hanem egyszerűen nem kereskedtek a csapatok: megközelítőleg 18 százalékkal, 7424-re csökkent az ilyen ügyletek száma.