A konszernszintű adózott nyereség 277 millió euró volt 2013 első félévében, 60,5 százalékkal kevesebb, mint 2012 első hat hónapjában. Az adózás előtti eredmény 467 millió euró volt, 460 millió euróval kevesebb, mint egy évvel korábban. A profit csökkenését a bank elsősorban a tavalyi első félévre eső, 272 millió eurót kitevő egyszeri hatásokkal magyarázza, értékpapírok eladásával és hibrid tőkeelemek visszavásárlásával. Az adózás utáni eredmény csökkenésében a nagyobb adóterhek játszottak közre a bank közlése szerint.

Karl Sevelda vezérigazgató a csütörtöki sajtótájékoztatón az egyszeri hatások között említette a 19 millió eurót kitevő egyszeri tranzakciós adót Magyarországon, valamint 20 millió euró - két negyedévre szóló - banki különadó előrehozott befizetését.

Ez utóbbi a bank döntése volt, s így a következő félévben már nem jelentkezik a mérlegben - tette hozzá Martin Grüll befektetési és pénzügy igazgató. Grüll újságírók kérdésére kifejtette: a félév során összesen 350 millió euró adót fizetett az RBI, ebből 120 millió eurót tettek ki a különböző országokban befizetett bankadók.

Pozitívan befolyásolta az összeredményt az RBI értékelése szerint, hogy a nettó kamatmarzs emelkedett, 42 bázisponttal, 3,06 százalékra.

"A kihívást jelentő keretfeltételek alapján nem vagyunk elégedetlenek az eredménnyel. Főként a jobb kamatmarzs és az emelkedő üzemi eredmények adnak okot a bizakodásra, a konjunktúra élénkülésének jeleivel együtt" - szögezte le Sevelda vezérigazgató a közleményben.

Az üzemi eredmények stabil fejlődést mutatnak, ami azt jelzi, hogy a bank üzleti modellje változatlanul "intakt" - hangsúlyozta a bankvezető a sajtótájékoztatón. Az RBI üzemi eredménye megközelítőleg 2,7 milliárd eurót tett ki az első hat hónapban, 2,7 százalékkal meghaladva a tavalyi első félév eredményét. Sevelda ugyanakkor beszámolt arról is, hogy az RBI folytatja 2008-ban megkezdett költségcsökkentési stratégiáját. Elmondta, részletekről egyelőre nem tud beszámolni, de az már látható, hogy azok "fájdalmas" lépéseket is jelentenek majd több országban, köztük Ausztriában is.

A második negyedévről 120 millió euró eredményt jelentett az RBI, ami 30 százalékkal volt alatta az előző év azonos időszakában elért eredménynek.

A Raiffeisen Magyarországról 83 millió euró adózás utáni veszteséget jelentett, 2012 első félévében 82 millió euró volt a leányvállalat negatív eredménye. Veszteséges lett a Raiffeisen Szlovéniában is, ahol 11 millió euróval csúszott mínuszba az adózás utáni mérleg. Csehországban és Szlovákiában csökkent az RBI nyeresége. Sevelda megerősítette: az RBI terjeszkedési erőfeszítéseit hat piacra, Oroszországra, Lengyelországra, a Cseh Köztársaságra, Szlovákiára, Romániára és Ausztriára összpontosítja. Lassítani készül növekedését Délkelet-Európában, "zsugorítani" Szlovéniában.

"A Magyarországról való kivonulás a dolgok mai megítélése szerint nem téma. Ugyanakkor senki nem csodálkozhat, ha Magyarország nem tartozik azok közé az országok közé, ahol nem akarunk különösebben növekedni" - fogalmazott a bankvezető.

A féléves mérleg szerint konszernszinten a nem fizető hitelek aránya 9,9 százalék volt, 0,1 százalékponttal magasabb, mint 2012 év végén. Az RBI továbbra is lehetségesnek tartja a tőkeemelést a második félévben.