John Mack, a Morgan Stanley bankház vezérigazgatója, valamint Walid Chammah és James Gorman elnökségi tagok a pénzügyi válságra való tekintettel lemondanak a nekik járó év végi jutalomról. Mack emellett azt is bejelentette, hogy a jövőben a menedzseri juttatásokat a hosszú távú teljesítményhez szeretnék kötni. A példát követte a Merrill Lynchet irányító John Thain és négy helyettese is. A bevételek csökkenése, illetve a bankrendszer állami "megsegítése" miatt a Wall Street bankjai arra kényszerültek, hogy visszafogják a kiadásaik java részét kitevő alkalmazotti béreket és juttatásokat. Az év végi bónuszok hagyományosan igen bőkezűek voltak, a cégek az összes juttatás kétharmadát általában ebben a formában osztották ki a dolgozóknak. A válság nyomán a Wall Street-i pénzintézetek 980 milliárd dollárt vesztettek leírásokon és kamatveszteségeken. Az üzletág megmentésére az amerikai kormány 700 milliárd dolláros mentőakciót dolgozott ki. A Merrill az idén piaci értékének 72 százalékát vesztette el, és miután kisebb befektetési bank vetélytársa, a Lehman Brothers csődbe ment, azonnal kénytelen volt elfogadni a Bank of America csoport felvásárlási ajánlatát. A cég már az ötödik egymást követő negyedévet zárja veszteséggel. A válság a Morgan Stanleyt is nagyon súlyosan érintette, szeptemberben bank-holdingtársasággá alakult, a Lehman csődje után 10 milliárd dollár állami támogatást kapott. A Morgan Stanley vezetői a Goldman Sachsnál, az UBS-nél és a Deutsche Banknál dolgozó társaikhoz hasonlóan szintén nem kapnak év végi bónuszokat, sőt, a cégnél azt tervezik, hogy a jutalmak utólag is visszavonhatóak lennének, ha az adott vezetőről kiderül, hogy felelőtlen, a cég érdekeivel ellentétes döntéseket hozott. A Morgan Stanley vezetőinek nem csak a jutalmakról kell lemondaniuk, hanem a fizetések tavalyhoz képest átlagosan 75 százalékos csökkentését is el kell fogadniuk. John Mack 800 ezer dolláros éves fizetése az idén például a negyedére csökkent. Mack emellett olyan változtatásokat szeretne elérni, amelyekkel biztosítható, hogy döntéseik meghozatalakor a menedzserek szeme előtt a rövid távú érdekekkel szemben a hosszú távú profitabilitás szempontja lebegjen. A tervek között szerepel például, hogy a bónuszokat több évre vetített teljesítmény alapján állapítsák meg.
QP | Quality Placement