Az EBITA szerinti eredmény (egyszeri tételek nélkül) 248,3 millió euró lett, 1,77 milliárd euró (az egy évvel korábbinál 0,8 százalékkal magasabb) árbevétel mellett. A ProsiebenSat.1 Media kereskedelmi tévé átvételére készülő csoport arra számít, hogy 2005 egészében az EBITA-eredménye jóval meghaladja a tavalyi 243,2 millió eurót. Az Európa legnagyobb példányszámú napilapját, a Bildet kiadó csoport magyar leányvállalata, mint ismeretes, a múlt héten szüntette be egy éve indított országos napilap, a Reggel megjelenését. A NAPI Gazdaság meg nem erősített információi szerint a Reggel a 2004. októberi indulás óta mintegy hárommilliárd forint veszteséget hozott össze.
QP | Quality Placement