Tizenhat százalékkal 13,4 milliárd dollárra csökkent a Dell forgalma a január végén zárult negyedik pénzügyi negyedévben, a nettó profit eközben 48 százalékkal 351 millió dollárra zuhant. A nettó eredményt egy 277 millió dolláros, átszervezésekkel kapcsolatos költség húzta le, ezt figyelmen kívül hagyva a részvényenkénti eredmény 29 cent volt, ami 2 centtel felülmúlta az elemzői várakozásokat - írta a HWSW.hu. A Wall Steet bevételi várakozásait ugyanakkor nem tudta elérni a Dell, az elemzők 14,3 milliárd dolláros forgalomra számítottak. A világ második legnagyobb PC- és x86-szervergyártójaként a Dell mindkét piac gyengülésének ki van téve. A Gartner és az IDC adatai szerint a negyedik negyedévben a PC-eladások jelentősen visszaestek a harmadik negyedévhez képest, pedig hagyományosan ez a legerősebb időszak a piacon a karácsonyi szezon miatt. 2008 negyedik negyedévében lényegében ugyanannyi PC fogyott mint egy évvel korábban, az áresések miatt azonban a gyártói bevétel csökkent. A szerverpiaci forgalom 14 százalékkal esett ugyanezen időszakban - derül ki az IDC adataiból. A Dell negyedik pénzügyi negyedévében a noteszgépek forgalma 17 százalékkal, az asztali PC-ké 27 százalékkal, a szervereké 16 százalékkal,a szoftverekés és tartozékoké 6 százalékkal csökkent, az egyedüli üdítő kivételt a tárolók jelentették, ahol 6 százalékos bővülést tudott elérni a vállalat. A szolgáltatási árbevétel is 3 százalékkal csökkent. A korábban kimondottan a vállalati szegmensre koncentráló Dellnél 2006-ban, a PC-piaci elsőség elvesztésekor vált nyilvánvalóvá, hogy a fogyasztói szegmensben elért sikerek nélkül a cég nem növekedhet tovább. A Dell élére 2007 tavaszán visszatért Michael Dell új stratégiát hirdetett, amelynek középpontjában a fogyasztói piac szerepelt. A korábban kizárólag direktben értékesítő Dell ennek keretében megjelent a kiskereskedelemben, a legnagyobb elektronikai áruházakban - ma már világszerte mintegy 24 ezer üzletben lehet Dell-termékeket vásárolni. A legutóbbi negyedévben a Dell 18 százalékkal tudta növelni fogyasztói termékeladásait, a PC-piacon szokásos árerózió és a szuperolcsó netbookok váratlan népszerűsége miatt azonban a konzumer szegmensből származó forgalom 7 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a teljes pénzügyi évre vetítve a fogyasztói eladások 11 százalékkal nőttek. A korábban a gyártást szinte teljes egészében házon belül végző Dell az utóbbi időben egyre inkább a termelés kiszervezése felé fordult annak érdekében, hogy lefaragja a kiadásokat. A negyedéves tájékoztatón elhangzott, hogy a vállalat által szállított termékek negyede már nem házon belül készül, hanem szerződéses gyártóknál. A házon belüli gyártást is igyekszik a lehető legolcsóbban megoldani a Dell, a cég január elején közölte, hogy 2010-re teljesen beszünteti a PC-k és szerverek írországi összeszerelését és lengyel üzemébe, illetve távol-keleti szerződéses gyártókhoz költözteti. A döntés 1900 munkahely megszűnésével jár. A Dell korábban már bejelentett egy 3 milliárd dolláros költségcsökkentési programot, ezt most további 1 milliárd dollárral toldja meg a cég. 2011-re összesen évi 4 milliárd dollárt kíván spórolni a Dell. A most zárult pénzügyi évet 61 milliárd dolláros forgalommal zárta a cég, ami lényegében változatlan tavalyhoz képest, a nettó nyereség 16 százalékkal 2,4 milliárd dollárra olvadt. A bizonytalan körülmények miatt konkrét bevételi előrejelzést nem tett közzé a vállalat, de továbbra is gyenge piaci környezettel számol.