A DIHK minden gazdasági ágazatot felölelő, közel 28 ezer vállalkozás megkérdezésével készített felmérése azt mutatja, hogy romlott kissé a helyzet és a kilátások megítélése az ősszel készült adatfelvétel óta, bár "az alaphangulat továbbra is óvatosan optimista" - közölte Martin Wansleben, a DIHK ügyvezető igazgatója.

 

A bizonytalanságok azonban szokatlanul nagyok, és sok vállalat nem tudja, mi fog történni ezután. A koronavírus-járvány mellett az energia- és nyersanyagárak meredek emelkedése számos ipari vállalatot érint hátrányosan. A gazdasági kilábalás ezért gyengébb lesz, mint azt a közelmúltban remélték.

A felmérés szerint a DIHK idénre mindössze 3,0 százalékos gazdasági növekedést prognosztizál. Korábban a szövetség 3,6 százalékot feltételezett. Tavaly a gazdaság 2,8 százalékkal nőtt. A DIHK az export 6,0 (2021: 9,4) százalékos növekedésére is számít. Az infláció várhatóan ismét 3,5 százalékra emelkedik a tavalyi 3,1 százalékról.

"Ez azt jelenti, hogy gazdasági teljesítményünk valószínűleg csak az év közepén éri el a válság előtti szintet" - mondta Wansleben az MTI szerint.

A vállalatok 64 százaléka, sőt az iparban 85 százaléka számára jelenleg az energia- és nyersanyagárak jelentik a legnagyobb problémát. Ezek gyakran a szűk ellátási keresztmetszetek következményei, amelyek sok iparágat már jó ideje hátráltatnak. 2022 közepére már csak a vállalatok mintegy tíz százaléka - vagyis az őszinél jóval kevesebb - számít a beszállítói fennakadások megszűnésére. Huszonkét százalékuk 2023-ig nem számít a helyzet enyhülésére. A szakképzett munkaerő hiánya továbbra is az egyik legfőbb kockázatnak számít.

Sok vállalat bizonytalansága tükröződik a beruházási szándékaikban is. A vállalatok alig egyharmada akar többet befektetni, egyötöde pedig kevesebbet beruházásra készül. Ez csökkenés az őszi felméréshez képest.

A megrendelésállomány ugyanakkor csúcsokat döntöget. Az ifo gazdaságkutató intézetnek a héten korábban publikált felmérése alapján a német feldolgozóipar megrendelésállomány-teljesítése 4,5 hónapot, a valaha mért leghosszabb időt venné igénybe.

"Tekintettel arra, hogy mekkora lemaradást kell behoznunk a koronavírus-válság miatt, és mi mindent kell még a gazdaság új alapokra állítása érdekében tennünk, most lenne igazán itt az ideje a beruházások erőteljes fellendítésének" - mondta Wansleben.

"A beruházások jelenlegi szintje azonban az önfenntartó gazdasági növekedéshez is kevés" - figyelmeztetett.