Túl nagy a veszélye annak, hogy Noé bárkája elsüllyed, ezért a brit hatóságok feltartóztatták, a kikötőhasználatért pedig megbüntették az üzemeltető holland férfit.

A bárka tulajdonosa azzal védekezik, hogy „besorolás nélküli úszó tárgy”-ként kellene kezelni a múzeumnak kitalált hajót.

Ez nem találkozott brit hatóságok megítélésével, akik szerint hiányzik a bárka mindenben kifogástalan külső védőfestése, és mellesleg nem kérték ki rá a megfelelő engedélyeket, és eleve bármikor elsüllyedhet.

Noé élete nehéz volt

A kezdeményezés egy holland színházi vezető, Aad Peters ötlete – mint arról a New York Times beszámolt.

Az elképzelés az, hogy a bibliai bárkáéhoz hasonló óriási hajót vigyen több országba, amit az érdeklődők mozgó múzeumként látogathatnak is.

Több bajba futott az ötlet. Eredetileg a bibliai elbeszéléshez hasonlóan élő állatok voltak a hajón, de sok volt velük a teendő, így most már élettelen kiállítási tárgyak helyettesítik őket.

Nem is ez volt az első alkalom, hogy a kizárólag vontatással mozgatható tárgy, ütközött, és „léket kapott” Noé bárkája.

Drága tud lenni az égi vezérlet

Peters a bárkát 3 millió dollárért vette, csak januárban az engedélyek hiánya és a kikötő helyfoglalás miatt 17 ezer dollárra büntették a brit hatóságok, ami az idő múlásával csak nőtt. Hollandiában még könnyűnek tűnt az ötlet, mivel az ottani jogrend szerint a bárka technikailag nem minősül hajónak, amire a hatósági szabályok vonatkoznának. A britek ezt másként látták.

Ráadásul az eszkábált bárka még arra sem alkalmas, hogy teljesítse biblia elődjének útját. Peters szerint már az „csoda” volt, hogy Norvégiáig mehettek egy kört. Ezzel együtt úgy nyilatkozott, hogy készek útrakelni, a brit hatóságok szerint ez viszont a bárka jelen állapotát nézve veszélyokozás lenne.