A bázeli székhelyű cég felderítőinek költségvetését jócskán megemelte a cég vezetése azt követően, hogy a Pfizer hétfőn bejelentette: 68 milliárd dollárért felvásárolja szektortársát, a Wyeth-et. A Novartis számára hamarosan elengedhetetlenné válik, hogy gyógyszer-portfólióját frissítse, hiszen két jelentős piaccal rendelkező készítményének szabadalmi jogai is lejárnak az elkövetkező 3 éven belül. A társaság a várható bevétel-kiesést, vetélytársaihoz, a Pfizerhez és a GSK-hoz hasonlóan akvizíciók útján próbálja pótolni. A Novartis nem csak kisebb szektortársai iránt érdeklődik, de gyógyszereket és fejlesztés alatt álló termékeket is megvenne - írta a Bloomberg. A szabad tőkével rendelkező gyógyszergyártó óriások számára jól jött a recesszió, hiszen a szabadalmi jogok olcsóbbá váltak, sőt a keményebb hitelfeltételek miatt a kisebb biotechnológiai cégek között is gyakoribbá váltak a finanszírozási problémák. A Novartis vezetése nem gondolkodik a Pfizer által végrehajtotthoz hasonló méretű akvizícióban, a társaság vezére elmondta: továbbra is tartja magát korábbi stratégiájához, miszerint kisebb cégeket vásárolna. A Novartis leginkább olyan fejlesztés alatt álló termékeket keres, amelyek az emberi kísérletek második, illetve utolsó stádiumában vannak - mondta a társaság igazgatója, aki kiemelte, hogy az Alzheimer elleni készítmények, valamint a Hepatitis C vírus elleni szerek különös figyelemben részesülnek a cégnél.