Az osztrák hatóságok hétvégén bejelentették, hogy egy 49 éves ápolónő súlyos vérsűrűsödési zavar miatt meghalt tíz nappal azután, hogy megkapta az AstraZeneca ABV5300 számú tételét. Ugyanebből kapott a kolléganője, egy 35 éves ápolónő is, akinek tüdőembóliája lett.

Ezen AstraZeneca oltási tételek használatát az eset kivizsgálásának végéig felfüggesztették, a többivel azonban tovább folyt az oltás. Szerdán az osztrák hatóságok végül arra jutottak, hogy nincs összefüggés az esetek és a vakcina között, ezért lezárták a vizsgálatot.

A 168.hu megkérdezte az OGYÉI-től, hogy az AstraZeneca ABV5300 tételéből érkezett-e Magyarországra is? "A szóban forgó tételből Európa 17 országába szállítottak, de Magyarországra nem" - válaszolta a magyar gyógyszerhatóság.

Dánia csütörtökön bejelentette, hogy a lehetséges súlyos mellékhatások miatt felhagyott az AstraZeneca vakcinájának használatával. "Legalább két hétre leállítottuk a használatát, miután a beoltottak közül többeknél vérrög képződött" - közölte a dán egészségügyi hatóság. Erre szintén egy Dániában bekövetkezett haláleset miatt figyeltek fel.