A Finmeccanica SpA 70-100 személyes polgári repülőgépek gyártására szövetkezik az alapvetően ugyancsak hadiipari orosz OAO Szuhojjal, az ügylet keretében megveszi az orosz cég szakrészlegének, a Szuhoj Civil Aircraft 25 százalékát. A megállapodás - amelyet március ötödikén írnak alá - pénzügyi részleteit egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. A két társaság elsősorban regionális desztinációkat vettek célba ezzel a gépmérettel, ezen a piacon a kanadai Bombardier Inc. és a brazil Empresa Brasileira de Aeronautica SA lesznek a legnagyobb vetélytársak. A két társaság együttműködik a marketingben és az értékesítésben is, valamint közösen szerzik be az alap- és segédanyagokat, és ugyancsak közös lesz a finanszírozás, illetve az értékesítés utáni szolgáltatások biztosítása. A Finmeccanica-üzlet része az orosz légierőben rendszeresített Szu-27-es vadászgépeket gyártó társaság 1 milliárd dolláros diverzifikálási programjának, amelynek során a polgári repülés felé nyitnak. A tervek szerint 2006 végéig 250 új gépet adnának el, és már érdeklődött mind az Air France-KLM csoport, mind a Lufthansa.