Az indiai autóexport január és július között megelőzte a kínait, miközben az ország autópiaca nincs egyötöde a kínainak. Indiából kicsit több mint 200 ezer személyautót vittek ki az év első hét hónapjában, ami 44 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest, míg Kínából nem egészen 165 ezret, ami 60 százalékos zuhanás. A Maruti Suzuki augusztusban közel 15 ezer autó exportjával havi rekordot állított fel. Számos érv szól amellett, hogy India legyen az autógyártók kivitelre is termelő fő kisautó-előállítási bázisa. Az egyik, hogy szemben Kínával a külföldi cégektől nem követelik meg, hogy közös vállalatot hozzanak létre valamely helyi társasággal, azaz nem kell osztozni a profiton. A másik, hogy előrejelzések szerint 2015-ben 690 ezer autót fognak exportálni az ázsiai országból, amelynek 95 százaléka kisautó lesz. 2016-ban annyi - 3 millió - kisautó készülhet Indiában, mint Japánban. Végül, de nem utolsó sorban Indiának irtózatosan nagy költségelőnyei vannak a világ bármely más országával szemben. Az ottani munkaerő ára tíz százaléka az amerikai vagy az európai bérköltségeknek, a nyersanyagok pedig 11 százalékkal szerezhetők be olcsóbban. Szakértői számítások szerint egy autó kifejlesztése az alapoktól Indiában 225-250 millió dollárba kerül, míg Európában ugyanerre 400 milliót kell fordítaniuk a gyártóknak. A Maruti Suzuki több mint kétszeresére, közel 80 ezerre növelte exportját az év eddig eltelt szakaszában és azt tervezi, hogy jövő márciusig terjedő üzleti évében 86 százalékkal, 130 ezerre emeli kivitelét.