Biztosítani kívánom önöket afelől, hogy az OPEC és partnerei minden tőlük telhetőt meg fognak tenni annak érdekében, hogy még egyszer ne kerülhessen sor olyan, szinte történelmi mértékű árcsökkenésre, aminek mostanában tanúi lehettünk - fogalmazott egy kérdésre adott válaszában Barkindo, számolt be az MTI a Reuters hírügynökségre hivatkozva.

A realitások talaján állva tudomásul kell vennünk, hogy a kereslet növekedése nem indult meg akkora lendülettel, mint azt az idén korábban reméltük - válaszolta arra a kérdésre, hogy lát-e lehetőséget az OPEC+ olajtermelésének a növelésére január elsejétől. A kereslet nagyon is vérszegénynek tűnik.

Az OPEC+ szakértői bizottsága most csütörtökön vizsgálja meg az önkéntes termeléscsökkentési megállapodás eredményességét az aktuális piaci környezetben és a kvótákhoz való tényleges igazodás mértékét. A Reuters hírügynökséget két OPEC+ forrás is arról tájékoztatta, hogy a tagok összességében 102 százalékos mértékben tartották be korlátozási kvótáikat szeptemberben. Azokat az országokat pedig, amelyek elmaradtak vállalt kötelezettségüktől, annak pótlására szólították fel az év végéig.

Barkindo szerint szerint a korlátozási megállapodás eredményesen működik. A tervek szerint az érvényben lévő, napi 7,7 millió hordós termeléscsökkentési keretet január elsejétől napi 2 millió hordóval csökkentik. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és a szervezeten kívüli nagy olajtermelők november 30-i miniszteriális összejövetelükön tekintik át együttműködésük eredményességét az egész évre visszamenőleg, és hoznak döntést arról, hogy az eredeti terveknek megfelelően haladjanak-e tovább vagy módosításokkal.

Az Egyesült Arab Emirátusok olajipari minisztere az Energy Intelligence Forum rendezvényen kedden már jelezte, hogy az OPEC+ január elsejétől az eredeti terveknek megfelelően mérsékelni fogja termeléskorlátozási keretét - írta az MTI.