Olaj- és gáztermelő vállalatok

Az olaj- és gáztermelő vállalatok közül a BP, Oroszország legnagyobb külföldi befektetője már február 27-én bejelentette, hogy a Rosznyeftyben lévő 20 százalékos részesedése ellenére elhagyja Oroszországot, mely döntéssel a cég globális olaj- és gáztermelése harmadával csökkenhet.

A Shell a Gazprommal szakította meg az együttműködését, beleértve az Északi Áramlat 2 projektben betöltött szerepét Oroszország „esztelen katonai agressziója” miatt.

Az ExxonMobil a Szahalin I projekt leállítása mellett döntött, mely az egyik legnagyobb oroszországi nemzetközi olaj- és gázkitermelő befektetési projekt.

Az Equinor norvég energiavállalat szintén véget vetett 1,2 milliárd dollár értékű, Oroszországgal közös vállalkozásának.

Pénzügyi vállalatok

A Visa, a Mastercard és az American Express felfüggesztette oroszországi tevékenységeit, azonban kritikusok szerint ez nem elég, hiszen az országban kiadott bankkártyákkal továbbra is lehet fizetni, mindössze a külföldre indított tranzakciók és az államon kívül kibocsátott kártyákkal való oroszországi fizetés nem működik.

Autógyártók

A világ legnagyobb autógyártói közül a General Motors, a Ford, a Volkswagen és a Toyota is mindössze egy hét leforgása alatt beszüntette az Oroszországba való szállítást, és a világ legnagyobb autógyártóin kívül kamiongyártók (Volvo AB, Daimler Truck) is ugyanígy tettek.

Fogyasztási cikkek gyártói

Az oroszok vezető okostelefon-értékesítője, a Samsung Electronics felfüggesztette az országba irányuló exportját, és 6 millió dollár adományozásáról döntött a régió humanitárius megsegítésére.

Az Apple már nem árusít iPhone-okat az oroszoknak, korlátozni kezdte az Apple Pay-szolgáltatások használatát, valamint eltávolította az RT News-t és a Sputnik News-t az applikációi közül.

A Microsoft múlt héten elítélte az „indokolatlan, kiprovokálatlan és törvénytelen inváziót” és új termékeit és szolgáltatásait már nem exportálja Oroszországba, ahogy az Intel és a HP sem.

A Nike talán az egyetlen vállalat, mely nem a háborúra, hanem logisztikai problémákra hivatkozva függesztette fel az oroszokkal való együttműködését.

Az Inditex spanyol divatcég – melyhez a Zara is tartozik – és a Levi Strauss az üzleteinek az átmeneti bezárását határozta el.

A Danone ugyan felfüggesztette oroszországi beruházásait, viszont tejtermékeket és bébiételt továbbra is árusítani fog az országban.

Médiacégek

A Netflix befejezte oroszországi működését és új előfizetésekre sincs lehetőség az országban, az viszont nem világos, hogy a már meglévő, körülbelül egymillió fióknak mi lesz a sorsa.

Eközben a legjelentősebb hollywoodi stúdiók (Walt Disney, Paramount Pictures, Sony, WarnerMedia, Universal Pictures) leállították vagy elhalasztották a filmjeik oroszországi bemutatását.

A TikTok esetében az új orosz cenzúratörvény miatt már nem tudnak az orosz felhasználók új tartalmat posztolni, csak az üzenetküldési funkció használható.

A Facebookkal kapcsolatban a Kreml döntött úgy, hogy hozzáférhetetlenné teszi a lakosság számára.

Jogi- és könyvvizsgáló szolgáltatásokat nyújtó vállalatok

A Baker McKenzie felszámolja több ügyfelével is a kapcsolatot annak ellenére, hogy korábban jogi szolgáltatásokat nyújtott az orosz pénzügyminisztériumnak és az ország második legnagyobb bankjának is.

A Big Four-cégek közül a KPMG csak a szankcióval sújtott bizonyos ügyfeleivel nem működik együtt ezentúl, míg a Deloitte, a PwC és az EY ki is vonul Oroszországból.

Oroszországban maradó vállalatok

A szankciók ellenére több cég is a maradás mellett döntött: a Renault-nak például van vesztenivalója, hiszen a bevételeinek 12 százaléka oroszországi tevékenységeiből származik, és két hét alatt már több mint a piaci értékének a harmadát elveszítette. Sokan kritizálják a McDonalds-ot és Pepsit is, amiért még mindig jelen vannak az országban.

A Fast Retailing japán cég alapítója, Tadashi Yanai azzal magyarázta a kritikusoknak, hogy vállalata nem távozik Oroszországból, hogy „a ruhák a mindennapi élet nélkülözhetetlen részei”, és „az oroszoknak is joguk van élni”. Felajánlott viszont 10 millió dollár adományt az ENSZ menekültügyi főbiztosának az ukrajnai háború elől menekülők ellátására.

Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.