"Az Ukrajnával és Oroszországgal szembeni bruttó mérlegen belüli és kívüli kitettségek (...) a BNP Paribas csoport összes kötelezettségvállalásának 0,09 százalékát (mintegy 1,7 milliárd euró) jelentik Ukrajnával szemben, illetve 0,07 százalékát (mintegy 1,3 milliárd euró) Oroszországgal szemben 2021. december 31-én" - áll a bank közleményében a Les Echos szerint.

A bank közölte, hogy a két országban folytatott tevékenységét figyelembe véve az Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatos összesített nettó maradványkitettségek összege 500 millió euró körül van, ahogyan azt már február végén bejelentette.

A BNP Paribas, amely március 14-én tartott volna beszámolót a befektetőinek, úgy döntött, hogy "a jelenlegi helyzet súlyosságára és az Ukrajna elleni agresszió humanitárius hatásaira való tekintettel" nyárra halasztja az összegzést.

A Societe Generale, az Oroszországnak leginkább kitett francia bank 18,6 milliárd euróra becsülte az országban fennálló kitettségét.

A Crédit Agricole a maga részéről hétfőn közölte, hogy kereskedelmi kötelezettségvállalásai alapján 6,7 milliárd eurós kitettséggel rendelkezik Oroszországgal és Ukrajnával szemben.

A nyugati hatalmak a múlt héten vetettek ki pénzügyi rendszerre vonatkozó szankciókat Oroszországra az Ukrajna elleni invázió miatt. Első körben összesen hét orosz nagybankot vágtak le a SWIFT-rendszerről, ami hozzáférhetetlenné teszi a nyugati pénzintézetek hozzáférését az orosz kitettségeikhez.

Az Ukrajnáról szóló percről percre tudósításunkat itt olvashatja.