Az orosz külügyminisztérium berendelte Litvánia moszkvai főmegbízottját, hogy tiltakozzon, mert Moszkva szerint a helyzet túlzottan súlyos. Az orosz külügyminisztérium azt követeli Vilniustól, hogy azonnal vonja vissza a „nyíltan ellenséges” lépést - olvasható a portálon.

"Ha a közeljövőben nem áll helyre teljesen a kalinyingrádi régió és az Orosz Föderáció többi része közötti Litvánián keresztül történő árutranzit, akkor Oroszország fenntartja a jogot, hogy lépéseket tegyen nemzeti érdekeinek védelme érdekében" - áll a közleményben.

A körzet kormányzója Anton Alikhanov szerint a korlátozás az Oroszországba Litvánián keresztül importált és onnan exportált termékek 40-50%-át érintené. "Úgy tekintjük, hogy a kalinyingrádi régióba való szabad tranzithoz való jog legsúlyosabb megsértéséről van szó" - mondta a kormányzó egy online videóban.

A kormányzó kiemelte, hogy mivel Litvánia az atlanti katonai szövetség és az Európai Unió részese, ezért a hirtelen feszültségért a felelősség ezeket a szervezeteket is terheli.

A vitatott tranzit-útvonal magába foglalja az egyetlen vasúti átjárást Oroszország szárazföldi része és a balti-tengeri kalinyingrádi exklávé között. A tiltott áruk közé tartozik a szén, a fémek, az építőanyagok és a fejlett technológiai eszközök is. A bojkott a hétvégén lépett életbe, és az Európai Unió által szankcionált termékekre vonatkozik.

Miért fontos Kalinyingrád?

A kalinyingrádi körzet az Orosz Föderáció része, amely Belarusz, Litvánia és Lengyelország közé ékelődve gyakorlatilag orosz támaszpontnak számít a NATO területén belül. Nincs szárazföldi határa Oroszországgal,.

Az orosz balti-tengeri flotta főhadiszállásának otthont adó exklávét a Vörös Hadsereg 1945 áprilisában foglalta el a náci Németországtól, és a második világháborút követő területrendezés során, a Potsdami Értekezleten került a Szovjetunió fennhatósága alá, noha máig vita folyik arról, hogy államterületének része-e. 

A körzet lakossága nem éri el a félmillió főt, de katonai és stratégiai súlya kényes és jelentős. Itt csoportosul az orosz balti flotta több egysége, és Iskander rakéták telepítésére is sor került. Ugyanitt S-400 típusú légvédelmi egységeket is kiépítettek.  A térségben hozzávetőlegesen 140-200 ezer orosz katona állomásozik.