A járvány alatt és várhatóan a jövőben is több időt fognak otthon tölteni az emberek, miközben egyre inkább fontossá válik a fizetőközönség számára is, hogy csak olyan éttermekbe vagy mozikba üljön be, ahol biztosított a kórokozóktól mentes közeg. Emiatt hiába omlott össze a Covid-19 miatt rengeteg gazdasági szegmens, a korszerű hűtő-fűtő berendezések piacán növekedett a kereslet – mondta lapunknak Enrique Vilamitjana, a Panasonic elektronikai óriás európai hűtési-fűtési részlegének vezetője.

A nyersanyagellátási fennakadások és az általános chiphiány a Panasonicot is érinti, jelentős lemaradásban vannak még most is a rendelésállomány teljesítésével, amit folyamatosan ledolgoznak. Az általános helyzethez mérten a vállalat jobb helyzetben van a versenytársaihoz képest, mivel felhalmozott kellő mennyiségű nyersanyagot, és más elektronikai cégekkel szemben házon belül bonyolítja a gyártást, nem szervezi ki az előállítást. A Panasonic esetében sokkal inkább hozzájárul a rendelésállomány feltolulásához a megnövekedett kereslet, semmint a termelési láncban tapasztalható fennakadások.

Eltérő rendszerek

A vállalat úgy ítéli meg, hogy az egyre inkább előtérbe kerülő fenntarthatósági célkitűzések, a különböző támogatási programok bezöldülése újabb löketet adhatnak a hűtés-fűtési iparágnak. Ugyan örvendetes, hogy nagyobb súllyal jelenik meg a környezetvédelmi szempont, mégis problémás a szektor túlszabályozottsága. Emiatt a vállalatok kénytelenek beruházásokra költeni, meg kell felelniük a gyakran eltérő előírásoknak.

Jelenleg lényegében minden uniós tagállamnak saját, eltérő előírásai vannak, jó lenne áttérni egy egységes szabályrendszerre

– mondta Vilamitjana. A Panasonic ezért lobbizik is. Ennek ellenére ez nehéz ügy, mivel az országonként eltérő szabályok mellett a tagállamok különböző gazdasági és politikai helyzete is eltérő, amit problémás harmóniába hozni.

Mindenki beszállna

Miután minden valószínűség szerint további növekedés vár az iparágra, bővülni fog a piaci mezőny, élénkül a verseny. Mivel a piaci szereplők is felismerik a növekvő keresletet, további cégek léphetnek a hűtés-fűtés szegmensbe. Ez azt is jelenti, hogy a szakemberek iránt is kiéleződik a verseny, az eddigi ismeretek mellé új tudást kell elsajátítaniuk az iparágban dolgozóknak. A Panasonic maga is tart képzéseket, hogy meg tudjon felelni a piaci igényeknek.

Európában egyre népszerűbb a megújuló energia, ezért az otthoni hűtési és fűtési megoldásokat is egyre nagyobb mértékben fogják keresni a háztartási szegmensben. Ez különösen a nagyobb országokban vonzó megoldás. Eközben a Covid-19 betegség miatt felértékelődik a kereskedelemben és a vendéglátásban, hogy kórokozóktól mentesen lehessen biztosítani a hűtést és a fűtést. Ez az üzemeltetőknek jól felfogott fejlesztési érdeke is, ahogy a vevők a járvány hatására egyre inkább aggódnak a megfelelő tisztaság miatt, ha nyilvános helyekre, például étterembe mennek. Erre a Panasonic egy saját megoldást dolgozott ki, ami gátolja a kórokozók terjedését a fűtés és a hűtés biztosítása mellett.

Gátolja a kórokozók terjedését

A Panasonic berendezéseihez egy saját, nanoeX névre keresztelt technológiát alkalmaz. A természetben nagy mennyiségben előforduló hidroxilgyökök képesek közömbösíteni a szennyeződéseket, vírusokat és baktériumokat, így tisztítanak és semlegesítik a szagokat, a nanoeX képes ezeket az előnyöket zárt helyiségekben is előidézni.

A hidroxilgyökök közömbösítik a szennyeződéseket, köztük bizonyos típusú vírusokat és baktériumokat is, így tiszta és kellemetlen szagoktól mentes levegőt biztosítanak. A fejlett technológiának köszönhetően még a legsűrűbb szövésű textília is kezelhető ezzel a megoldással, vagyis a függönyök, árnyékolók, szőnyegek és bútorok esetében is hatásosan közömbösíthetők a veszélyes anyagok – beleértve a kemény felületeket és nyilvánvalóan a belélegzett levegőt is.

Ez azt jelenti, hogy a használt berendezések a Covid-19 terjedését is gátolják.