Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Pfizer közölte, hogy a késői vizsgálati eredmények végső elemzése megerősítette, hogy a Paxlovid nevű gyógyszer 89 százalékos hatékonysággal csökkenti a kórházi kezelés és a halálozás kockázatát a súlyos Covid-19 kockázatú felnőtteknél - írja a WSJ, amely emlékeztet, hogy az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) felülvizsgálja, hogy engedélyezi-e a gyógyszer alkalmazását a magas kockázatú felnőtteknél. A döntést az év vége előtt várják.

Eközben egy különálló, előzetes kutatás arra utaló jelekkel szolgált, hogy a gyógyszer segíthet a súlyos Covid-19 alacsony kockázatú embereken, például az oltott egyéneken, akik végül mégis megbetegszenek. A Paxlovid a korai vizsgálati elemzésben 70 százalékkal csökkentette a kórházi kezelés és a halálozás kockázatát, de nem tudta megszüntetni a tüneteiket négy napon belül. Fontos kiemelni, hogy a készítményt már fertőzött embereknek adták.

A súlyos betegség kialakulásának magas kockázatának kitett vizsgálati alanyoknak legalább egy jellemző vagy alapbetegséggel kellett rendelkezniük, például elhízottnak vagy idősnek kellett lenniük. A másik vizsgálatban olyan személyek vettek részt, akik vagy nem voltak beoltva, és alacsony volt a kockázata a súlyos betegség kialakulásának - például fiatal és egészséges személyek -, vagy olyan beoltott személyek, akiknek legalább egy kockázati tényező volt arra, hogy súlyos betegség alakul ki náluk.

A blokkoló

Mindkét, a Paxlovidot embereken tesztelő vizsgálat azt mutatta, hogy a gyógyszert kapó alanyoknál a vírus mennyisége, vagyis a vírusterhelés jelentősen kisebb volt, mint a placebocsoportokban. Az alacsonyabb vírusterhelés a vírus kisebb mértékű terjedését jelentheti a kutatók szerint

Az orvosok és az egészségügyi szakértők olyan vírusellenes készítményt kerestek, mint a Paxlovid, amelyet az emberek a tünetek megjelenését követő néhány napon belül könnyedén bevehetnének otthon, hogy megelőzzék, hogy az esetük súlyosra forduljon és kórházi kezelést igényeljen. Az omikron megjelenése azonban beárnyékolta az ilyen vírusellenes szerek megközelítését, mivel bizonytalan, hogy az új törzs képes-e kijátszani a kezeléseket és a vakcinákat.

Az értékelés érdekében a gyógyszergyártók azt vizsgálják, hogy az engedélyezett és kísérleti Covid-19 gyógyszerek és vakcinák hatásosak-e az új variánssal szemben. A kutatók azt gyanították, hogy a Pfizer pirulája jól megállja a helyét, mivel a vírust egy kulcsfontosságú enzim, az úgynevezett proteáz aktivitásának blokkolásával állítja meg. Lényegében a SARS-CoV-2 vírus szaporodását blokkolja így. Ez az enzim az omikron-változatban is ugyanolyan, mint a többi ismert törzsnél.

Ez eltér a Covid-19 vakcináktól és néhány kezeléstől, amelyek a vírus egy másik részét, a tüskefehérjét célozzák meg. Ezzel kapcsolatban az az aggály, hogy a omikron-variánsban ez is mutálódott több ponton. A proteáz működése nélkül a vírus nem tud szaporodni és betegséget okozni" - mondta Mikael Dolsten, a Pfizer tudományos igazgatója, aki meg van győződve arról, hogy a Paxlovidnak az omikronnal szemben nagyon hatékony lesz. A Pfizer közölte, hogy további vizsgálatokat tervez a Paxlovid hatékonyságának mérésére a variáns ellen.

Fontos százalékok

Novemberben a Pfizer közölte, hogy egy kulcsfontosságú vizsgálat korai áttekintése szerint a Paxlovid 89 százalékos hatékonysággal csökkenti a kórházi kezelés és a halálozás kockázatát a nagy kockázatú felnőtteknél. Az FDA jóváhagyást megelőző kutatásban 697 nagy kockázatú alany közül, akik a tüneteket követő három napon belül kapták a gyógyszert, öt került kórházba vagy halt meg a Covid-19 miatt, szemben a 682 alany közül 44-gyel, akik placebót kaptak.

A placebót kapott vizsgálati önkéntesek közül kilencen haltak meg, míg a kezelést kapók közül senki sem. A kutatók arról is beszámoltak, hogy a gyógyszer 88 százalékban hatékony volt, ha a tüneteket követő öt napon belül bevették.

Ha a gyógyszer megkapja a szükséges engedélyeket, akkor a Pfizer azt tervezi, hogy könnyen elérhetővé teszi a gyártási jogokat.