Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Philips (Philips NV) 1,5 milliárd eurót költ a saját részvényei visszavásárlására abból a bevételből, amely majd a készülékgyártási üzletág eladásából származik. A részvényesek jutalmazása is hasonló mértékű lesz - írja a Bloomberg.

A holland cég friss bejelentése a visszavásárlási program, amit az elemzői előrejelzésekkel megegyező értékesítési és az üzemi eredménynövekedéssel együtt tettek közzé. A Philips megismételte: várhatóan ebben a negyedévben lezárja háztartási készülékgyártó üzletágának értékesítését a Hillhouse Capital magántőke-társaságnak, amelyből így mintegy 3 milliárd euróhoz jut.

A légzőkészülékek és a testszkennerek gyártója azt közölte, hogy a júniusban véget ért három hónap eladásaiból 4,2 milliárd eurós bevételük származott, mivel az egészségügy a költekezni kezdett. - A kórházak, valamint a kormányok intézkedéseket tesznek az egészségügyi rendszereik megerősítésére, és ez rövid távon jól néz ki - mondta Frans van Houten vezérigazgató.

A 2011-ben vezérigazgatóvá kinevezett Houten nevéhez kötődik, hogy a Philips a háztartási energetikai készülékgyártóból egészségügyi és wellness profilú vállalattá alakult át, és  már már "az egészségügyi technológiák globális vezetője"-ként definiálja magát..