Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Európai Unió versenyhatósága hétfőn engedélyezte az FCA és a PSA autóipari csoportok egyesülését. A döntés szentesítette azt a korábbi, több mint egy éve lezárult, hosszas tárgyalási sorozatot, amivel a felek úgy döntöttek, hogy a jövőben együtt veszik fel a harcot a riválisaikkal szemben. Ez azzal jár majd, hogy a következő néhány évben a cégek összevonják a különböző üzletágaik mintegy 80 százalékát.

A PSA-FCA a Volkswagen, a Renault-Nissan-Mitsubishi és a Toyota után a világ negyedik legnagyobb autóipari szereplőjévé válik a világon.

A 11 tagú igazgatótanácsban a PSA és az FCA 5-5 tagja mellett egy független főigazgató kap majd helyet. Az uniós versenyhatóság azonban feltételként két dolgot írt elő. Az egyik, hogy a PSA-nak együtt kell működnie a Toyotával is (ami gyakorlatilag abban merül ki, hogy az egyik franciaországi gyárában több kisteherautót kell gyártania a japánoknak), a másik pedig, hogy a két autóipari csoportnak a jelenleginél nagyobb mértékű hozzáférést kell biztosítania a versenytársak számára - a szervizelési és fenntartási hálózataikhoz.

Az egyesülési folyamat várhatóan 2021 első negyedévében zárulhat majd le, a cégek éves szinten mintegy 5 milliárd eurós megtakarításra számítanak.